KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Láncra vert igazság

Pápai Zsolt

Nothing but the Truth – amerikai, 2008. Rendezte: Rod Lurie. Szereplők: Kate Beckinsale, Mat Dillon, Vera Farmiga. Forgalmazó: Budapest Film. 103 perc.

 

2005-ben az Egyesült Államokban nagy port kavart a New York Times egyik újságírónőjének bebörtönzése: Judit Millernek az volt a bűne, hogy többszöri felszólításra sem nevezte meg azt a CIA-forrását, akitől a Bush-kormányzat piszkos ügyeinek leleplezését célzó írásaihoz az infókat kapta. Az ügyész úgy érvelt, hogy Miller árt a hazájának, ha nem adja fel az árulót, az újságírónő viszont állhatatosan védte informátorát.

Rod Lurie rendező (A manipulátor; Az utolsó erőd) ezt a történetet használta fel kiindulópontul, és egy játékidőnyi terjedelemben rögtön két filmet is leforgatott. Kezdetben Az elnök emberei című klasszikus mozi kortárs változatát, azaz feszes politikai thrillert ígér, ámde az expozíció lezárultával az újságírói etikáról szóló elmélkedést kínál. Jóllehet a műfajváltás zavarólag hat, és a jeleneteknek van egy csipetnyi tévéfilmes stichje is, egészében pozitív a mérleg.

Lurie nagy súlyokat helyez a színészek vállára, továbbá láthatóan bízik abban, hogy a központi probléma hosszú távon is megőrzi érdekességét. A rendező jól számol: a színészek teherbíróak, és a suspense egy darabig azután is erős, amikor már nem thrillert, hanem drámát látunk, a titokzatos informátor kilétével kapcsolatos kérdések ugyanis nyugtalanítóan színezik át az epizódokat. A Mat Dillon – mondjuk így – vérlázítóan megnyerő ügyészétől folyamatosan szorongattatott hősnő mindeközben afféle hérosszá alakul, már-már valószerűtlen figurává válik, az önsorsrontó viselkedésének megítélésével kapcsolatos legfőbb kérdés pedig egyre tolakodóbb: vajon miért nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, vádalkura az ügyésszel? Sajnos a fináléhoz közeledve a feszültség adagolásának ritmusa akadozni kezd, ámde amikor már éppen érdektelenségbe fulladna a film, a zárlat méretes csattanójának fényében visszamenőleg minden érthetővé válik.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10350