KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pofoncsata

Kovács Gellért

Fist Fight – amerikai, 2017. Rendezte: Richie Keen. Írta: Evan Sussler. Kép: Eric Alan Edwards. Zene: Dominic Lewis. Szereplők: Charlie Day (Andy), Ice Cube (Strickland), Tracy Morgan (Crawford), Jillian Bell (Holly), Christina Hendricks (Ms. Monet). Gyártó: New Line Cinema / Village Roadshow Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 100 perc.

 

„Érted haragszunk, nem ellened” – egyre több „R”, vagyis a legmagasabb korhatár besorolású vígjáték üzeni ezt az amerikai munkahelyeknek. Az olyan, úgynevezett szókimondó, vagyis poénjaikkal a trágár beszédre, a droghasználatra és az altesti helyzetekre koncentráló produkciók hősei, mint akiket a Hivatali karácsonyban, vagy a Pofoncsatában láthatunk, már korántsem azért vetkőznek ki magukból, hogy kiszállhassanak a mókuskerékből. Sokkal inkább az állásukat féltik, illetve a vad bulizás közepette sem feledik, hogy másnap(osan) is be szeretnének menni dolgozni. Itt és most a pipogya és a kemény tanár esik egymásnak, pontosabban utóbbi kergeti az előbbit, hogy bunyózzanak egy – elhasznált, de talán még mindig divatos kifejezéssel élve – epikusat az iskolaudvaron. A pedagógusok megőrültek, a diákok szintúgy, közli velünk a film kellemetlenül sokszor, a nagyjából élvezetes (Jillian Bell) vagy totálisan kínos (Tracy Morgan) mellékszereplői magánszámok közepette is.

Ám mindennek megvan az oka: a gimnázium felszereltsége leharcolt, a bedilizett pedagógusok nincsenek megfizetve. Akik a befejezés szerint akkor a legmenőbbek, ha teli torokból képesek leüvölteni a rakoncátlan diákok fejét. A tanár kisiskolás leánycsemetéje pedig akkor, ha a helyi tehetségkutatón csúnya szövegezésű rapszámot karaokézva küldi el a fenébe undok osztálytársait. Richie Keen filmje semmiféle korrektséggel nem vádolható – de sajnos azzal sem, hogy igazán mulatságos tudna lenni. Egyszerűen csak fárasztóan kretén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13136