KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az egyetlen

Pápai Zsolt

 

A digitális korszak hajnalának akcióeposzai mind egyértelműbben jelzik a jövő útjait a tömegfilm-készítésben. Azon tendencia lassú izmosodását sugallják, mely a hús-vér színészek számítógép generálta hősökkel történő lecserélésével az emberi tényező teljes kiiktatását eredményezheti az alkotói folyamatból. Az akciószínészek egyre gyakrabban kerülnek kettős szerepbe, ami elbizonytalanodásuk kétségtelen bizonyítéka: egymagukban már erőtlennek találtatnak ahhoz, hogy becsábítsák a nézőket a mozikba, ezért – hol valami cselekményvezetési fortéllyal, hol pedig a dramaturgia megerőszakolásával – megsokszorozzák őket. Van Damme jó ideje alázza magát önmaga antagonistájaként (Dupla dinamit; Mindhalálig; A replikáns), de Schwarzenegger sem menekült meg ettől (A 6. napon).

Tendenciáról, nem pedig elszigetelt jelenségről van szó, hiszen rendre születnek a mozik, melyekben a hősnek önmagával megküzdve kell a világbékét biztosítania. Az egyetlen is ennek az útnak az egyik állomása. A film alternatív világok sokaságából álló univerzumba kalauzol, melyben az egyes planétákon mindenkinek van egy hasonmása. A szabályok ugyan tiltják az utazást a bolygók között, mégis akad valaki, aki kijátssza a törvényt, és bebarangolja a planétákat, hogy hasonmásait likvidálja, majd azok energiáit magához véve megsokszorozza erejét. A tét óriási, hiszen ha a rendbontó valamennyi alteregójával végez, az univerzum létét veszélyeztető hatalomra tehet szert. Az intergalaktikus rendőrség tehetetlen, és csak egyvalaki, az utolsó hasonmás fékezheti meg a felforgatót.

Az eddig egy játékfilmet (Végső állomás) forgatott James Wong rendező elsősorban a Mátrix cselekményére és vizuális forradalmára alapozott új munkájában, de elszámította magát. A trükkök a számítógépes játékokat idézik, a történet soványka, a legfájóbb azonban, hogy a főszereplő Jet Livel mit sem tud kezdeni a direktor. A martial art mozik tündöklő távol-keleti sztárját ritka képességei miatt hívták Hollywoodba évekkel ezelőtt, de amerikai filmjeiben épp azt nem mutathatja meg, amit a legjobban tud. Az egyetlenben sincs másként, hiszen az amúgy páratlan testkultúrával rendelkező Li a digitalizált jelenetek kisinasaként nemigen csilloghat. Bármennyire is két szerepben látható a színész, teljesítménye nem ad ki egy egészet. Kár érte.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2465