KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Teljes napfogyatkozás

Ardai Zoltán

Agnieszka Hollandnak „volt” (létezik) egy-két jó filmje; az elsőt még Gierek idején forgatta, fuldokló vidéki színészekről. Mostani munkája, amellyel messzebbre, holt költők társaságába kalauzolna, sikerületlen. Legfőbb értéke az az érdekesség, hogy a Rimbaud-i csavargások színtereit megidézvén Holland nem törekszik sem plein air, sem Van Gogh-ian izzó képi hatásokra, hanem megmarad az otthonos, ólomfelleges Nowa Huta-tónusoknál és krumpliföld-hangulatoknál. Értelmezhetnénk ezt úgy is, hogy az egykori nyugat városai és erdős-mezős tájai a költői átélésben egyetlen óriás alsó-Manchesterré vagy külső-Charleroi-vá érnek össze, minek okán a parasztzseni inkább áthajózik Afrikába, hol az elefántcsont ragyog. Hollandnál azonban az afrikai fénytörések is leginkább a szezonvégi Sopot Kamiený Potokra emlékeztetnek. Sokkalta kevésbé érdekes már itt az a – megintcsak hamisítatlanul lengyelmozis jellegű – monoton zakatolás, ahogyan a jelenetek kezdettől egymásra sorjáznak. Így a Teljes napfogyatkozás egyfajta szürke abszurditássá lesz: híresen izgalmas művész-biográfiák laposan gondos, félrehordóan felületes felmondásává. A maszkokkal meg a nyűtt jelmezekkel nincs baj; különösen a rendületlenül abszintozó, kivénhedt Verlaine-t kellemes nézegetni (játszó személy: a Mike Leigh-féle Mezítelenülben feltűnt David Thewlis).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=325