KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A névtelen zenekar

Gáti Péter

 

Szerénytelennek tetszhet a megállapítás, de nálunk hagyományai vannak a zenés film műfajának. Gondoljunk csak Banovich Tamás Ezek a fiatalokjára vagy Szomjas György – majd másfél évtizeddel későbbi – Kopaszkutyájára. Ezek az alkotások a karakteres zene mellett, az annak „árnyékában” jelentkező társadalmi jelenségeket, a hangjegyekkel „korrelációban” levő életérzéseket, problémákat igyekeztek felmutatni. A szóban forgó (múlt évben készült) bolgár film, amely egy alakuló zenekar nyári turnéjáról és érvényesüléséről szól, nem túl eredeti humorával próbálja helyettesíteni ezt a fontos motívumot. Tréfás hangvétellel, amolyan csetlő-botló, ámde csupaszív muzsikusoknak ábrázolja a nevenincs együttes tagjait, akik mellesleg időnként dalra fakadnak. Hiányzik a műből a társadalmi háttér ábrázolása, illetve finom, szőrmentén bíráló, de senkit sem igazán érintő fricskákká szelídül. Természetesen többféle zenés filmműfaj létezik. Emlékezzünk csak azokra a Beatles-filmekre, ahol a kitűnő zene egyszerre pótolja a dramaturgiát és az előbb említett hiányosságokat, azaz „viszi” a filmet. Kirkov rendezőn a zene sem „segít”, mivel a filmben felcsendülő muzsika amolyan öszvértermék, szerencsétlen módon kevert bárzene, illetve szalonképes, halovány beatutánzat. Ma már, a beat-korszakon, annak nosztalgikus felidézésén is túl, az újhullámos zenei irányzat térhódítása idején, ez a dallamvilág teljesen idejétmúlt Magyarországon. A zenét és a meseszövést átitató édesbús avíttság nem sok sikerre számíthat nálunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/12 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6731