KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tűz a fűben

Zilahi Judit

 

„Most menekülünk?” – kérdezi a Lány az újságírótól, miközben leleplező erejű fotókkal a tarsolyukban, golyózápor közepette iszkolnak kifelé a városból, s nyomukban az egész állig felfegyverzett Vasgárda. A helyzet egyértelmű, a kérdés tehát éppoly balga, és éppoly felesleges, mint az „Anyuka, most fenn vagyok a dombon?” volt Karinthy humoreszkjében, A világ legbutább kisgyerekében. Idézni azért érdemes, mert jellemző a film párbeszédeire, amelyek nemcsak hogy döcögősek, suta szóismétlésekre épülnek, hanem átlátszóan didaktikusak is: az amúgyis külsődlegesen jellemzett figurák nem egymáshoz szólnak bennük, hanem az eseményeket kommentálják.

A sovány kis történet elmondásának sokszor nekirugaszkodik a rendező, de sehogy sem tud belelendülni. Egységes cselekmény helyett mindenütt elvarratlan dramaturgiai szálakat, hiteltelen jeleneteket hagy maga után. Miért akarja megvásárolni ötmillióért egy német úriember a bukaresti polgári liberális lap főszerkesztőjének asztali lámpáját? És vajon miért megy a titkosrendőr egyedül letartóztatást foganatosítani? A kérdőjelek megakadályozzák, hogy azonosulhassunk valamelyik hőssel, s még az újságíró halála sem képes megrendíteni.   Katartikusnak szánt, de közhelybe futó jelenetsor vet véget ennek a mindvégig hosszú filmnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7739