KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Testvéred feleségét…

Bori Erzsébet

 

Susanne Bier, a „dogmatikus” családi drámák dán specialistája most sem hagyja el az otthonos terepet, bár ezúttal szélesebbre vonja a horizontot. Michael, a férj és kétgyerekes apa foglalkozására nézve katonatiszt, akit békefenntartó szolgálatra vezényelnek Afganisztánba. Indulás előtt azzal nyugtatja az embereit, hogy semmi olyasmivel nem fognak találkozni, amelyre föl ne készültek volna a kiképzés során. Talán mondanom sem kell, mekkorát téved.

Michael a társadalom megbecsült tagja, nem úgy, mint antiszociális öccse, Jannik, aki bankrablási kísérletért ült, és szabadulása után sem siet megválni munkanélküli, italozó, bajt kereső életmódjától. Csak Michael halálhíre változtatja meg: életében először felelősséget érez és vállal az elárvultakért, és ezt annyival könnyebben teszi, hogy nincs többé a jó fiú ellenpólusa, így neki sem kell már a fekete bárány szerepét játszania. És mindkettejük nagy zavarára vonzalmat kezdenek érezni egymás iránt Sarah nevű sógornőjével, holott azelőtt koránt sem volt felhőtlen a viszonyuk.

A néző azt hiszi, hogy Bier korábbi filmje, a Hogy szeretsz változatát látja családi gyásszal és érzelemátvitellel, de a rendező most az orrunknál fogva vezet minket. Először is, a Testvérek nem Dogma-film, az afganisztáni jelenetek több ponton is megszegik a fogadalmat. A hősökkel együtt mi is csak megkésve értesülünk arról, hogy Michael nem halt meg, hanem a tálibok fogságába esett, és hamarosan olyan helyzetbe kerül, amire a legkevésbé sem készítette fel a kiképzés. Úgy kerül haza, hogy súlyos bűn nyomja a lelkét, aminél már csak az a tudat borzalmasabb, hogy mennyire nem ismerte önmagát. A viszontlátás örömét hamarosan személyes és családi válság követi, amelynek megoldását már nem látja a néző, be kell érnünk a reményével.

Dogma vagy sem, kit érdekel, ha megint hibátlan drámát kapunk hiteles helyzetekkel és figurákkal, kiváló alakításokkal. A felnőtt színészek esetében talán nincs ezen mit csodálkozni, de a két kislány alakítása hátborzongatóan jó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8291