KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/december
KRÓNIKA
• Zalán Vince: Rolf Richter

• Kovács András Bálint: Tarkovszkij szellemi útja Két világ között: a persona
• Eörsi István: Időm Gombrowicz-csal Naplórészletek
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Halálraítált viccek Jiddis filmek
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Kimondhatatlan, amint eltűnik vagy megmutatkozik Köz(bülső)játék

• Báron György: Az amatőrizmus diszkrét bája Negyedszázad független magyar filmjei
• Bakács Tibor Settenkedő: Jövőgyűjtés Intermediális Tanszék
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: A barbár jövő Ezredvégi fantázia
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Helsinki az egész világ Bohémélet
• Schubert Gusztáv: Kis kombinátorok A nagy postarablás
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Téli mese
• Báron György: Benzin, étel, szállás
• Koltai Ágnes: A navigátor
• Turcsányi Sándor: Micsoda csapat!
• Sneé Péter: Szűnj meg, Fred!
• Turcsányi Sándor: Fortress
• Sárközi Dezső: Bumeráng

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Whisky

Turcsányi Sándor

 

Miért, hogy a moziban még véletlenül sem Skócia vagy Amerika jut eszünkbe a whiskyről, hanem Kelet-Európa? Ezúttal, úgy tűnt, mellétrafáltunk, hiszen Uruguay jó messze esik innen. Pedig közelebb van, mint gondolnánk. Már a főcím alatt otthon érezzük magunkat, miénk az utca, az öreg, köhögő autó, a zenét mintha Víg Mihály szerezte volna, a képeket Tarr Béla.

Hovatovább ritkaságszámba megy, ha felnőttek a főszereplők, idős hősöket választani már-már perverzió. A két dél-amerikai – állítólag ifjú titán – rendező mégis ezt tette.

A bő hatvanas Jacobo Koller egy özönvízelőtti zokniüzem tulajdonosa Montevideóban, az ötvenes Marta a hű alkalmazott: titkárnő, művezető egyszemélyben. Az évtizedes (vagy inkább fél évszázados) rutint Jacobo anyjának halála töri meg; a sírkő avatásra megjön a rég nem látott öcs Brazíliából. A magányos ördög Jacobo megkéri Martát, hogy a látszat kedvéért játssza el a feleség szerepét. Herman, a fivér szintén zokniban utazik, csak ő korszerű olasz gépsorokkal, továbbá igazi feleséggel és gyerekekkel is rendelkezik. Nem kell hozzá sok idő, hogy gyanút fogjon: a bátynak nagyon nincs rendben a szénája.

Elfelejtettem mondani, hogy Kollerék zsidók, amire előbb apróbb, később határozott jelek utalnak, és amikor Herman elmeséli Martának a kedvenc zsidó viccemet (ami úgy kezdődik, hogy haldoklik az öreg Kohn és az a poén, hogy akkor ki van a boltban?), már az sem kérdés, honnan emigráltak Dél-Amerikába.

Marta pazarul játssza a szerepét, elég megszabadulnia a munkaköpenytől és a hullámcsattól, máris szárnyakat kap. Jacobo nehezebb eset, de többször is lelepleződő játékszenvedélye azt sejteti, hogy talán mégsem reménytelen. A temetés után hármasban elutaznak a tengerhez. Jacobo az öccsétől kapott pénzt megteszi ruletten, nyer egy kisebb vagyont és Herman távozása után bőséges gázsival honorálja Marta fellépését. A következő reggel Marta nem jelenik meg a munkahelyén. Nem emlékszem, mikor láttam utoljára ilyen szép nyitott véget. Marta mondén életet kezd a pénzből? Előbb-utóbb visszamegy dolgozni? Hiánya megadja Jacobónak a kezdő lökést? Megannyi izgalmas lehetőség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8436