KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Schulze gets the Blues

Kolozsi László

 

Schulze úr – Michael Schorr filmjének főszereplője – nyugdíjas bányász. Vagyis a Schulze gets the blues az utóbbi években népszerű „hóbortos-öreguras” filmtípusba tartozik, akárcsak a nemrég bemutatott néhány „dalos” film, a Dalok a konyhából, illetve a Dalok a második emeletről, vagy Lynch filmje, az Igaz történet. Schulze úr a Berlintől délre fekvő, Komlóra hasonlító bányászfalu csöndes lakója, aki legfeljebb a nagyobb ünnepeken véteti észre magát: akárcsak az apja, ő is remek harmonikás: polkákat játszik; amíg rá nem kap a bluesra. Schulze úr unalmas, nyugodt élete akkor változik meg, amikor a rádióban meghall egy blues-számot. Ettől kezdve már nem tud polkákat játszani, és a falu lakóinak mély megdöbbenésére, még a szokásos sramlival dúsított német ünnepségen is csak a bluest tudja játszani. Komló mellett a maláta is fontos szereplője a filmnek: Schulze úr rendszeresen sörözik a barátaival a helyi kiskocsmában, ahol a vérmes, új pincérnő flamencót táncol az asztalon. Schulze úr kissé málé, kedves ember, még udvarolni sem tud rendesen. Orvoshoz fordul, mert nem érti mi történt vele: az orvos megnyugtatja, az még nem betegség, ha valakinek dalból van a lelke. Valaha operaénekes akartam lenni – mondja szomorúan az orvos, és elénekli, hátborzongatóan hamisan a Tosca Levéláriáját. Schulze úrnak szerencséje van: őt delegálja a falu egy texasi sramli fesztiválra. Schulze úr a fesztiválon is képtelen polkát játszani, hajót bérel és elindul a lousianai lápvidéken megkeresni a dala forrását. Békében hal meg egy szelíd fekete asszony teraszán; a folyó mellett. Lelke tárnáiban feltárta milyen is valójában.

Michael Schorr dokumentumfilmesekkel készítette el inkább cseh – a Schulzét alakító Horst Krause legközelebbi rokona a csodálatos Rudolf Hru±inský – mint német filmjét. A szerepeket javarészt amatőrök alakítják, a bányászfalu lakói, kedves, hétköznapi amerikaiak; Schorr filmje ugyanolyan nyugodtan hömpölyög a boldog vég felé, mint a lousianai folyó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1617