KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ikrek visszavágnak

Schubert Gusztáv

 

Velsz ebek is szerepelnek ebben a rusnya ember-mesében, Fergie, az elkényeztetett pudli és meghatározhatatlan pedigréjű sorstársa (wales-i labdaszedő kutya?), a kurtalábú Cantona. De hamar kiviláglik, hogy a kies Ó-Dél-Velszben nem ők a legnagyobb állatok. Rögtön itt van a két főszereplő, azok a bizonyos ikrek, Jeremy és Julian, akik visszavágnak, mert a város nagykutyája nem nézte jó szemmel, hogy lányát a két vidám csínytevő egy karaoke versenyen lepisálta. Érdekes húgytörténeti adalék, Büchner idején még az számított szabadnak, aki ura volt a hólyagjának: „Az ember szabad, Woyzeck, az emberben szabadsággá tisztul az egyediség. Hogy nem tudja visszatartani a vizeletét?!” Változnak az idők. Ma a böfögő, röfögő, gatyába rottyintó a szabadság bajnoka. Láthatóan a film rendezője, Kevin Allen is respektálja az effajta virtust, mert a film végén, miután már a visszavágásért járó ellencsapásért is busásan visszavágtak, Max és Móric kései utódai büntetlenül elcsónakázhatnak Marokkó felé. Miért is ne, ők legalább őszinték. Lám, a gondosan kendőzött polgárvilág (és drogdíler, szado-mazo fogdmegjei) ugyanolyan mocskos, mint a földi javakból kirekesztett aljanép. A filmbeli kelták nemre, rangra való tekintet nélkül csúfak és gonoszak. Kivétel, mely erősítené a szabályt, nem akad. Kár, mert az élet szerencsére, ellentétben a teóriákkal, szereti a kivételeket. Az előképként emlegetett Trainspotting (rendezője, Danny Boyle producerként jegyzi az Ikreket) sem a mélypont ünneplése volt, hanem sokesélyes drámai küzdelem. A Sight and Sound kritikusa attól tart, ez a töksötét éppenséggel hazavágta „elődjét”, a Trainspotting ellenfeleinek szállított muníciót. Elnézve a filmet, igaza lehet. Az Ikrekben nincs semmi tragikus vagy komikus (hacsak a „vicces” gyilkosságokat nem érzi valaki ellenállhatatlanul humorosnak), mindenki kurva és taplóagyú, szél se rezzen ebben a fekete idiliben. Körötte csend...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3611