KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

A méhkirálynő

Karcsai Kulcsár István

 

Az olasz film a hatvanas években új lendülettel igyekezett vezető helyet biztosítani a maga számára a világ filmgyártásában. A Cinecittà, a nagy filmváros valamiféle európai Hollywood szerepét próbálta magára vállalni. Másrészt csak filmtörténeti mércével mérhető nagy alkotásokat hozott létre Antonioni, Fellini, Pasolini... Ügy tűnt, hogy egyrészt a nyomasztóan nagy egyéniségek árnyékában, másrészt a szuperprodukciók és a „makaróni westernek” mellett nem sok tér jut más alkotóknak, egyéni hangnak. Nem ez történt. Kibontakozott egy rendezőnemzedék, nagy közéleti érdeklődéssel, erősen intellektuális szemlélettel, friss formanyelvvel. Csak néhány név közülük: Elio Petri, Damiano Damiani, Bernardo Bertolucci, Francesco Rosi, Franco Rossi. Ehhez a nemzedékhez tartozik Marco Ferreri is. Hogy útjaik később merre vezettek, arra természetesen ebben a pár sorban nem térhetünk ki. Ferreriről is csak annyit állapíthatunk meg ezúttal, hogy A méhkirálynő (1963) valóban bizarr komédia. Egy jellegzetes társadalmi helyzet, bár torzító tükörben szemlélt, de valódi alakjait vonultatja fel. A házasság hagyományos intézményét éppen úgy megszurkálja, mint a nők szenteskedő, álnok önzését, ugyanezen intézményen belül. Ugo Tognazzi és a fiatal Marina Vlady kellemes pillanatokat szereznek a nézőknek, bár sajnos maga a történet egyre fárasztóbbá válik, és a vége felé már némileg mesterkéltnek hat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8169