KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Meseautó

Arany országút csillogó gyémántporán

Békés Pál

Az idei remake-nek nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint tavaly a Hyppolitnak, és ez előnyére szolgált.

 

Minél nyilvánvalóbb, hogy a harmincas évek és jelenünk szembeszökően hasonlítanak egymásra, annál természetesebb, hogy a ma filmipara a háború előtti évtized emlékezetes sikereire épít. Tavaly ilyenkor még meghökkentőnek tűnhetett, hogy elkészült a Hyppolit újraírt, újraforgatott változata, remake-je, és a vállalkozást kandi kíváncsiság kísérte. Idén a Meseautó már kitaposott úton gördül.

Az új Meseautó – és e külsődleges szempontok egy remake esetében többet nyomnak a latba, mintha minden ízében új filmről volna szó – sokkal könnyebb helyzetben van, mint tavaly vetített „elődje”, az új Hyppolit. A régi Hyppolit, a magyar filmtörténet talán legismertebb, klasszikusszámba menő vígjátéka nagyszerű film, a korszak legemlékezetesebb mozija, mely a feledhetetlen színészi játék emlékén kívül szállóigékkel is megajándékozott bennünket. Így hát az új változatnak ma is eleven élménnyel kellett megbirkóznia. A régi Meseautó sokkal gyengébb, a szakállas operettsémát (herceg, fehér paripa, polgárleány) könnyű kézzel modernizáló szüzsét (vezérigazgató, luxusautó, eladólány) még olyan legendás színészek, mint Törzs Jenő, Perczel Zita, Kabos Gyula sem tették feledhetetlenné. Márkus AlfrédHarmath Imre címadó slágere elevenebb, mint a film, mellyel a 66 évvel ezelőtti karácsonyon lepték meg a mozirajongókat.

Az idei remake-nek tehát nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint a tavalyinak, és ez előnyére szolgált. Úgy tűnik, az alkotók levonták a következtetéseket a Hyppolit-kísérletből (a csapat részben azonos), és ezúttal jó arányérzékkel követték a mintát, illetve szakadtak el tőle. A Meseautó kikerülte a korábbi buktatók nagy részét, a szakszerűen elkészített, pergő film legjobb pillanataiban igazán derűs.

Az operettsémán persze nem változtattak a forgatókönyvírók, ám továbbkorszerűsítették. Szűcs János, „a vezér” most egy bevásárlóközpontot vezérel, valamint befektet, fejleszt, munkahelyet teremt, és a tisztaszívű leány, akiért már-már kiégett szíve ismét lángra lobban, a korszerű topszupermultihipermarketplázacenter görkorcsolyás futárszolgálatánál futárszolgál. A dúsgazdag szívtipró és a féllumpen szüleivel ledurrant bérházban lakó erényes Kovács Vera közötti szakadék semmivel sem kisebb, mint 66 évvel ezelőtt.

Az eredeti történethez leginkább tapadó elem a munkahelyi és szerelmi intrikák hálójában botladozó kétbalkezes Halmos Aladár figurája – pontosabban a valaha Halmost alakító Kabos Gyulát megidéző Bajor Imre. Bajor már régóta idézgeti a háború előtti filmek nagy komikusát, itt azonban szinte eggyé válik vele. Ez nem imitáció és nem paródia, hanem már-már átlényegülés a gesztusok és a hanghordozás szintjén is. Ez az alakítás a legelevenebb kapocs az akkor és a most közt.

A Meseautó egyébként valóságos sztárparádé – a nézőcsalogató szereposztás tutira megy, amikor a legismertebb komikusokra épít, de azért örömteli meglepetéssel is szolgál: Ónódi Eszter játékával.

Már csak az a kérdés – ha ugyan van még értelme ilyen ómódi problémákat akár csak pedzeni is –, hogy miről szól ma a Meseautó. És máris belátom: nincs értelme. Hiszen egyszerűen csak ugyanarról szól, mint annak idején. A lakkozott mesevilág diadalmáról, az operett-univerzum legyőzhetetlenségéről. Nincs ebben semmi különös. Hacsak éppen az nem, hogy nem változott semmi. Mivel egyre többen egyre áthághatatlanabbnak látják a „föntiek” és a „lentiek” közt tátongó szakadékot, egyre hevesebben kívánnak elandalodni. A mozicsinálók pedig ráéreznek az erősödő vágyra, és teszik a dolgukat: andalítanak. Nagyjából ennyi. (És még egy korszerű adalékanyag: a film legfontosabb küldetése, igazi, nagy szent feladata talán mégiscsak az, hogy a produkciót támogató televíziós társaság plakátjai minél hosszabb ideig, minél harsányabban és gátlástalanabbul viríthassanak a vásznon.)

Amikor a film végén felhangzik a Meseautó címadó slágere (eredeti felvétel), a bensőségesen búgó hang hallatán úgy érezhetjük: íme, itt, a fülünk hallatára, a szemünk láttára kacsint össze az ezredvég a harmincas évekkel, és ami a kettő közt történt, szinte automatikusan zárójelbe kerül. Nincs az a mozikép, mely oly érzékletes volna, mint a dalba foglalt szókép, a Meseautó-esszenciát világképpé tupírozó, talán ironikusan túlcukrozott, édes-habos-mézes slágersor:

 

„Arany országút csillogó gyémántporán

 repülünk a mesék kocsiján.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3210