KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Aviátor

Legek ura

Schubert Gusztáv

Howard Hughes a különc milliárdos ideális Scorsese hős, a hírnév, a gazdagság és a hatalom kárvallottja.

 

Nincs kelendőbb árucikk manapság a legenda-piacon, mint a gazdagság. Hogyan legyünk milliomosok? Sztárok tizenöt percre (de ha egy mód van rá, sokkal-sokkal többre)? Ez izgat szinte mindenkit. Akit mégse, az boldog ember, feltéve, hogy marad elegendő pénze és ideje boldognak lenni. Gazdag és szép emberekről mesélni – egyenes út az Oscarhoz és Náncsi néni szívéhez.

De ne legyünk igazságtalanok: a gazdagságot ugyanúgy újra kell tanulnunk, mint a normális középosztályi létet vagy épp a tisztes szegénységet. Kényszerűségből átaludtunk negyven évet. Ha Amerikában tudják, hogyan kell csinálni, hát ide nekünk Amerikát.

Lehet-e jobb mesterünk Scorsesénél? Aligha. Legtöbb filmjét a siker, a hírnév a hatalom mardosó vágyáról forgatta. Feltörekvő hősökről, akik a csúcsra igyekeznek, hogy aztán zuhanórepülésben a mélybe hulljanak.

Legújabb hőse egyenesen a legek ura. Howard Hughes a texasi milliomos, mániákusan szomjazta a sikert, mondhatni semmi pénzt nem sajnált érte: ő volt az első, aki minden idők legdrágább filmjét akarta megcsinálni (1930-ban A pokol angyalaival nem csak filmezés iránti szenvedélyét elégítette ki, feltalálta a kasszasikert is), 1937 februárjában megdöntötte a gyorsasági repülés világrekordját (352 kilométer/órás sebességgel száguldott az önmagáról elnevezett H1-esével), 1939-ben 3 nap 19 óra és 8 perc alatt repülte körül az északi féltekét, 1947-ben pedig felépíttette a korszak leghatalmasabb repülő szerkezetét, a Spruce Goose-t (a „Luc Liba” 200 tonna volt, fából készült, mint egy lomha portugál gálya, és bármi hihetetlen, még el is evickélt úgy egy mérföldnyire a Long Beach-öböl fölött).

Mozi, repülőgép, pénz (HH minden csődjéből egyre gazdagabban jött ki), és persze nők minden mennyiségben, köztük Hollywood legragyogóbb csillagai, Jean Harlow, Ava Gardner, Jane Russell és mind közt, ha nem is legszebb, de a legokosabb és legszabadabb – Katherine Hepburn.

Merhet-e többet egy mohó desperado, aki minimum a fél világot kívánja uralma alá hajtani? Hollywood legendáriumában – és az életben, mely arrafelé utánozza leginkább a művészetet – az amerikai álom mögött mindig ott komorlik az amerikai rémálom is. Xanadu kísértetkastély, a Thatcher Library egyiptomi sírkamrára emlékeztet, Hughes pedig élete hosszú alkonyát, utolsó húsz évét a Las Vegas-i Desert Inn lakosztályába eleven befalazva töltötte. A gazdagság átok, a gazdagok élőhalottak: ha minden vágyunk teljesülhet, igazából egyik sem teljesül soha. „Ha nem lettem volna gazdag, talán nagy ember lett volna belőlem” – mondja Kane, az Aranypolgár. Hughes se jut messzebbre, ugyanúgy élete végéig kísérti a gyerekkori trauma (a Hustonon végigsöprő járvány), ahogy Kane-t korai kiűzetése a gyerekkor édenéből (anyja busás életjáradékért cserébe lényegében eladta egy banknak). Mindkettejük életének titka a gazdagság lerázhatatlan terhe: mindkét hős modern Mídász király, tékozolja bár két kézzel a pénzét, egyre gazdagabb lesz. Kane a gazdagság kedvéért idejekorán leszakított „Rózsabimbó”, mely sohasem tud kifesleni, Hughes beteges tisztaságmániája, a véresre sikált kéz, a vírusmentes magán-”karantén” (a félelmetes szó ugyanúgy a gyerekkorból visszhangzik, mint az Aranypolgárban a „Rosebud”), igazából menekülés a mídászi átok elől, semmihez sem érhet hozzá, mert minden arannyá változik.

Scorsese megcsinálhatta volna az Aranypolgár párdarabját, de nem tette, igazából meg sem kísérelte. Az Aranypolgár épp azzal törte át Hollywood konvencióit, hogy a stílus fontosabb benne, mint a zsáner, Scorsesénél nyoma sincs ennek a „szerzői” bátorságnak, az Aviátor jól adjusztált zsánerfilm, nem sok köze van a művészethez. Korhű és részletgazdag látványosság, kiváló színészekkel, emlékezetes jelenetekkel, amelyekből épp csak az aranypolgár legendája nem áll össze.

Hol van már a Taxisofőr, a Dühöngő bika ereje; Scorsese már jó ideje nem a művészettel, hanem a középszerrel flörtöl. Kár érte, de nem szidom a mesterembert sem. Scorsese a lektűrben is úr: minden és mindenki a helyén van, a színészek, a színek, kompjuter animálta látványos légi-trükkök. Di Caprio energikus és nervőz egyszerre tud lenni, Cate Blanchett pedig összehozza, amit színésznő ritkán tud elhitetni, a bölcsességet és az erotikát. Amúgy – nem mellékesen – a forgatás előtt hónapokig tanulmányozta Hepburn filmjeit és New England-i akcentusát. Hughes tányérján a borsószemek színe türkiz, mert a korai Technicolor technika még így látta a zöldet. Az Aviátor kényeztetés a szemnek, és minden ízében perfekt mestermunka. Az ördög persze most is a részletekben rejlik, a művészethez azonban a jelek szerint ennyi nem elég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4841