KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szerzetesek géppisztollyal

Faragó Zsuzsa

 

Olyan ez a film, mint a daloló Celentano maga: harsány és mosolygós, vad és jólfésült egyszerre. Egy régi tévéfelvételen táncol rongybaba-lábakkal, énekel valami dühös dalt (feltehetőleg a szerelemről), amit – bekerített, morcos rablók néznek, és dühösen kattintják el a tévét, mondván: gazember! dagadtra keresi magát, pedig nem kockáztat semmit!

Kettős nosztalgia vezeti a rendező Celentanót ebben a filmben: a hatvanas évek elejének Olaszországára, saját „rongylábú” fiatalkorára emlékezik, s a kockáztatókat, a kemény fiúkat siratja. A fekete-fehérben fotózott, huszonöt évvel ezelőtti Olaszország csöppet sem szép, sőt kiábrándító. A kemény fiúk, a bankrablók viszont rettentő naivak, jóindulatúak, nemesek és erőszakellenesek. A ruhák, sminkek, frizurák hitelesek és pontosak, annál eklekti-kusabb maga a stílus. Celentano ráaggatott erre a filmre egy kicsit a kommersz krimi-izgalomból, a némafilm-burleszkből, a szimfonikus hangzatokkal kisért melodrámából, a kemény politikai drámából, a kedélyes végjátékból, hozzátett egy árnyalatnyi kis neorealizmust, s végül egy felliniádát, filmet a filmben: a főhős, mint filmrendező, saját halálát fotózza.

Dehát ne kötekedjünk: végül is szórakoztató kalandfilmet láthatunk. És Celentano énekel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/08 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5744