KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pucéran és szabadon

Ardai Zoltán

 

Csalóka módon kezdődik Nelly Kaplan komédiája, azt sejtetve, hogy bágyadt-kedveskedő életkép bontakozik ki majd előttünk a párizsi „középszegények” napsugaras szerencsétlenségéről, előtérben egy nem-szép, korosodó párral, akik a kamerára kacsintó mókás teatralitással adják elő a konyhapénz-vitákat. Az asszony sokadszor megkönnyezi, hogy a férfi link, hazudós álmodozó, és kihasználja őt, de aztán összebújnak. Most nagyon csúnyák. Egyszer csak – a néző számára is váratlanul – beüt az esemény (egy szélhámosbanda balekjai lesznek), ami lesodorja őket a Riviérára; ott tántorognak az először látott tengernél, ahol vérmes reményeik megcsúfoltatnak. A bűnözők, miután a legteljesebb anyagi kifosztottság állapotába vetették hőseinket, kilépnek a filmből, továbbra is a párocskával kell beérnünk. Azonban – és erre ment ki a játék, Kaplan játszmája – egyre izgatottabban figyeljük sorsukat. A nő és a férfi mind érdekesebbekké válnak, s mintha mind szebbekké is válnának, miközben mégis ugyanők maradnak. Bár a film végére túlságosan úrrá lesz a vásznon az addig kellemes stíluselemként bujkáló karikírozottság, meseszerűség és érzelmesség, s a történetet Kaplan másféle vígjátékokba illő csattanóval zárja le. De addig egységben tudja mutatni kalandozó hősei halálfélelmét és bátorság-szédületét, a számukra eddig talán ismeretlen erejű életörömöt és helyzetük nyomorultságát, mulatságos-ijesztő képtelenségét és realitását. A dramaturgiai eredmény: egy „filmóra” hosszat nem lehet tudni, mi lesz. Ráadásul szinte a néző személyes ügyévé válik, hogy megtudja a végkifejletet. Persze, valami igazibbat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6951