KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/március
POSTA
• Bakos Gergely: Tisztelt Szerkesztőség! De trinitatum
MAGYAR MŰHELY
• Váradi Júlia: Magyar útifilm Beszélgetés Bereményi Gézával

• Bikácsy Gergely: A mérőón Álom a fényről
• Lajta Gábor: A festő és a fa
• Bóna László: Az égi ügynök Twin Peaks-misztérium
• György Péter: Lynch-hangulat Tűz, jöjj velem!
• Kömlődi Ferenc: Indusztriális mozi Radirfej
• Gelencsér Gábor: Kafka macskája Pavel Juráček
• Molnár Gál Péter: A demokratizált tragika Griffith és Karády
• Kozma György: Éljük az életünket Udo Kier
MÉDIA
• Almási Miklós: A kultúra alapzaja: a spot Videóklip–reklám
ANIMÁCIÓ
• Szemadám György: Tiszta képek Kecskeméti animáció
• Antal István: Tíz deka halhatatlanság Várnai Györgyről
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Bolondok, előre! Mannheim
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Wilheim Meister nem küld képeslapot Lakatlan ember
• Hirsch Tibor: Atya, Fiú, Mozgókép A világ végéig
• Ardai Zoltán: Mulat a közép Férjek és feleségek
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Sose halunk meg
• Székely Gabriella: Szerelem
• Turcsányi Sándor: Drakula
• Sneé Péter: Félelembe zárva
• Fáber András: Fracasse kapitány
• Hegyi Gyula: Szerelmi bűntények
• Koltai Ágnes: London megöl engem
• Sárközi Dezső: Lorenzo olaja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nincs alku

Békés Pál

 

De nincs ám. Ha egyszer Danny Roman, a chicagói rendőrség túszügyi szakértője túszokat ejt, akkor ott nincs kecmec, azok a túszok olyan hozzáértéssel vannak ejtve, hogy minden szakember megnyalhatja a tíz ujját. Mint például Chris Sabian, akit e különleges esetben közvetítőnek hívnak, mivel Danny Roman csak egy hozzá méltóan tapasztalt öreg rókával hajlandó tárgyalni. A helyzet bonyolult. (Rendőrségi belberkekben mindig az.) Eltart egy darabig, míg a néző kiigazodik a felálláson, ki a jó- és ki a rosszfiú, és miért kell ennek a derék zsarunak túszt ejtenie ahhoz, hogy valaki meghallgassa a mondókáját. Mert hát erről van szó. Olyan nagyon szeretné elmondani, ami a bögyében van, hogy szeretne súlyt adni szavainak. Ugyanis gyilkossággal és sikkasztással vádolják, ami persze képtelenség. Hiszen rendezőileg rá van írva arra a talpig becsületes képére, hogy gaz ármány áldozata. Látja ezt nyomban Chris Sabian is, hát nem vak! De azért teszi a kötelességét, közvetít fáradhatatlanul, cikázik, mint Clinton Arafat és Netanjahu közt. Az egyik kezével jattol, a másikkal lő, és hamarosan rájön, hogy a szálakat – akármilyen hihetetlen is – a háttérből mozgatják.

A magyar néző számára természetesen nem újszerű, hogy különböző rendű-rangú rendőrök adatok elhallgatásával, megsemmisítésével és egyéb hasonló módszerekkel hágnak kollégáik, beosztottjaik, főnökeik nyakára, egészében véve kifejezetten ismerős, már-már otthonos ez a végeérhetetlen rendőrbalett, melyben a kívülálló nem ismeri ki magát, s idővel feladja, hogy átlássa, ki, kivel, miért rivalizál, s úgy érzi, a civilekre itt csupán azért van szükség, hogy legyen közönsége is a rendőrbalettnek. Mindez tehát nem újdonság. Ami szokatlan, az a módszer. A túszejtés. Érdemes odafigyelnünk. Az amerikaiak mindig előttünk jártak az ilyesmiben. Mi azonban szorosan ott vagyunk a nyomukban, s a távolság egyre csökken.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3899