KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/március
POSTA
• Bakos Gergely: Tisztelt Szerkesztőség! De trinitatum
MAGYAR MŰHELY
• Váradi Júlia: Magyar útifilm Beszélgetés Bereményi Gézával

• Bikácsy Gergely: A mérőón Álom a fényről
• Lajta Gábor: A festő és a fa
• Bóna László: Az égi ügynök Twin Peaks-misztérium
• György Péter: Lynch-hangulat Tűz, jöjj velem!
• Kömlődi Ferenc: Indusztriális mozi Radirfej
• Gelencsér Gábor: Kafka macskája Pavel Juráček
• Molnár Gál Péter: A demokratizált tragika Griffith és Karády
• Kozma György: Éljük az életünket Udo Kier
MÉDIA
• Almási Miklós: A kultúra alapzaja: a spot Videóklip–reklám
ANIMÁCIÓ
• Szemadám György: Tiszta képek Kecskeméti animáció
• Antal István: Tíz deka halhatatlanság Várnai Györgyről
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Bolondok, előre! Mannheim
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Wilheim Meister nem küld képeslapot Lakatlan ember
• Hirsch Tibor: Atya, Fiú, Mozgókép A világ végéig
• Ardai Zoltán: Mulat a közép Férjek és feleségek
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Sose halunk meg
• Székely Gabriella: Szerelem
• Turcsányi Sándor: Drakula
• Sneé Péter: Félelembe zárva
• Fáber András: Fracasse kapitány
• Hegyi Gyula: Szerelmi bűntények
• Koltai Ágnes: London megöl engem
• Sárközi Dezső: Lorenzo olaja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Madaras József (1937–2007)

Kézdi-Kovács Zsolt

 

Először a Főiskolán akkor hallottunk róla, amikor – a legenda szerint – rádöntötte a díszletet tanárára, Básti Lajosra. Ki is tették a szűrét, végbizonyítványt kapott. Az volt a híre, fékezhetetlen őstehetség. Valóban őstehetség volt, hihetetlen erő és feszültség sugárzott minden megjelenéséből akkor is, ha kiszolgáltatott parasztot vagy munkásembert játszott, és akkor is, amikor nagyurat, zsiványt vagy katonát. Kezdetben nem is mertek a rendezők mit kezdeni vele. De nem volt fékezhetetlen: megtanulta, hogyan uralkodjon érzelmein, dühkitörésein, örökösen felhalmozódó energiáin. Profi volt, a legjobb értelemben: egyszerre ösztönös és tudatos színész. Habitusában, mozgásában, villogó, örökké konfrontációra kész szemeiben akkor is feszültség tükröződött, amikor a szöveg, a helyzet nem is adta volna. Ezért volt tipikusan filmszínész: a kamera, ha közel ment hozzá, leleplezte a lappangó indulatokat, és néha, szinte a rendező szándékai ellenére, az emberi jellem mélységeit.

Legalább száz filmben játszott, szinte nem is volt filmrendező, aki ne dolgozott volna vele. Igazi felfedezése a korai Jancsó-filmekben történt, a Szegénylegények, a Csillagosok katonák, a Csend és kiáltás az egész világon ismertté tette. Szinte minden műfajt kipróbált, a népszerű tévé-műfajokat, a „realista” filmeket és a történelmi, absztrakt figurákat is. Néhány filmcím az előbbiek közül: Köszönöm, megvagyunk, Feldobott kő, Egy óra múlva itt vagyok, Egy őrült éjszaka, Nincs idő, Az utolsó tánctanár, Apám néhány boldog éve, Pókfoci, Budapesti mesék, Arc, Az oroszlán ugrani készül, A hamis Izabella, A Tenkes kapitánya, BorsÉs néhány cím az utóbbiakból: Égi bárány, La Pacifista, Még kér a nép, Romantika, Magyar rapszódia, A zsarnok szíve, Szörnyek évadja, Kék Duna keringő. Később maga is rendezett a televízióban, nagy példaképről, József Attiláról.

Aztán jött a katasztrófa: a súlyos fejsérülés, a bénultság. A szavak és mozdulatok újratanulása. A győzelem az esendő test felett: újabb színpadi és filmszerepek. És az utolsó: a koldus szerepe a Rokonokban. Szimbolikus, amit itt mond: „Adakozzatok Magyarország szegényeiért, a szegény Magyarországért.”

Madaras Józsefben az utolsó negyven év magyar filmtörténetének egy jelentős részét gyászoljuk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9000