KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/április
KRÓNIKA
• Peternák Miklós: Magánvíziók Japán videóantológia
• N. N.: Mediawave ’93 Győr
• N. N.: A Filmvilág-klubban
• N. N.: Kedves Olvasóink!
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Éj anyánk Filmszemle után
• Turcsányi Sándor: A vörös, a fekete meg a kék A fiatal magyar film
• Sipos Júlia: Egymásra nézve Nemzedéki beszélgetések
• Báron György: Tükröm, tükröm... Dokumentumfilm
• Dárdai Zsuzsa: Az ózdi dosszié Beszélgetés Almási Tamással
KRITIKA
• György Péter: A szemüveg komédiája Anna filmje
• Hirsch Tibor: A mosodás Minarik Csodaországban Hoppá
• Bakács Tibor Settenkedő: A hely szelleme Blue Box
• Gelencsér Gábor: Ideiglenes vadászmezők Indián tél

• Trosin Alekszandr: Oroszországból, Szerelemmel avagy Isten hozta a véres vurstliban Moszkvai moziban
• Földényi F. László: Angol melankólia Terence Davies
• Kozma György: A légy és a mézespohár Greenaway kisfilmjei
KRITIKA
• Takács Ferenc: Az élősdiség dicsérete Orlando
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Dallas-univerzum A történetmondás mágiája
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Egy asszony illata
• Turcsányi Sándor: Az utolsó mohikán
• Barotányi Zoltán: Trespass
• Turcsányi Sándor: Öböl-akció
• Sneé Péter: Mondvacsinált hős
• Tamás Amaryllis: Több, mint testőr
• Sneé Péter: Ruby
• Sárközi Dezső: Úszó erőd

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Családi titkok

Bérczes László

 

„Nekem nem a pénz kell, nekem Zarnyiroga kell!” – kiáltja a tüzes ifjú. Kiáltottak már hasonlókat ismert klasszikusok is Shakespeare-től Schillerig. Remekmű születése tehát nincs éppen kizárva. Igaz, említett klasszikusaink hősei nem mindig jutottak el a megnyugtató happy endig. Ahadov filmjében van happy end, bár a film nem ezért rossz. Végül is megnyugtató érzés a (boldog) véget látni, melyben a virágokkal borított tadzsik lankákon átszellemülten közelít egymás felé a tadzsik ifjú és a tadzsik leány, mellettük kis barátjuk, a tadzsik kisfiú nyargalászik, fején katonatiszti tányérsapka, kezében műanyag gépfegyver. Közben lágyan, érzelmesen dalolnak a hegedűk.

Egyszerű szerelmi történetet látunk, kissé sablonos fordulatokkal. Dehát melyik szerelmi történet nem sablonos? Ez akár még érdekes is lehetne, hiszen évszázadok és civilizációk találkozási pontján játszódik. A hófödte hegyek közé zárt kis faluban farmernadrág és török bugyogó, számológép és öszvér, birkák és televízió furcsa szimbiózisában él Szultanhodzsa és népes családja. Esténként a férfiak külön asztalnál esznek, teáznak és számolnak, a nők némán hímeznek, félszemmel a tévét nézik, félszemmel a férfiak óhajait lesik. Ez a ház „a tisztelet és a megmásíthatatlan törvények otthona”. Miközben a földbirtok helyére a slusszkulcs és a színes tévé lépett, a családban az ősi patriarchális rend még mindig szent és sérthetetlen. „Amíg én vagyok itt a házigazda...” – kezdi minden döntése indoklását Szultanhodzsa, a korántsem bölcs, de tekintélyes nagyapó. Neki tetsző vejjel így tette tönkre már egyik lánya életét és ugyanezt tervezi most a bizonyos Zarnyiroga és a tüzes ifjú esetében. Csakhogy kitör a lázadás, a lány az ólba zárkózik, a gépfegyveres unoka elbujdosik, a mindeddig hallgatag anya pedig előkapja a puskát és a citromfák közé dörrent.

A lázadásra azonban túl sokat kell várni. Ezalatt megsavanyodik a hihetően tiszta és nemes alkotói szándék. Nincs okom kételkedni abban, hogy valós problémával foglalkozik ez a szovjet film. Bizonyára fantasztikusan izgalmas az a furcsa vegyület, ami a huszadik századi „fejlődés” abszurd ütemének és az ázsiai falucska ősi, természetes idejének találkozásakor egyetlen család életén belül kicsapódik. Csakhogy ezzel a sajátos tartalommal nem tud mit kezdeni az átlagfilmek didaktikus közhelyeiből építkező forma. Az első pillanattól tudjuk, kik a jók és kik a rosszak. (A rosszak kövérek, kopaszok vagy bőrkabátot viselnek, a jók pedig fiatalok és szépek.) És mivel a jók győzelme is kezdettől nyilvánvaló, megállapíthatjuk, hogy minden úgy jó, ahogy van. Legalábbis a tadzsik lankákon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5939