KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/május
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lillian Gish
MAGYAR FILM
• Báron György: Auschwitz működik Beszélgetés Jeles Andrással
• Balassa Péter: Jeles napok Egy kiállítás lapjai
• Gelencsér Gábor: Kép nélküli film Jeles András
• Forgách András: A megszólalás előtt Jeles András
• Kovács András Bálint: J. A. három mondata Jeles András

• Székely Gabriella: Semmi sem végződik jól Beszélgetés Otar Joszelianival
• Hirsch Tibor: Lőj a gyertyatartóra!
• Turcsányi Sándor: Egy crô-magnoni Párizsban Leos Carax filmjeiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hol vannak a tulipánok? Berlin
KÖNYV
• Ardai Zoltán: A sehonnaiak Őrségváltás
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Oh, Boy!* A Michael Jackson-mítosz
• Kozma György: Yoko Ono tüzet kér Videó-performence-ek a Galéria 56-ban
• Antal István: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
• Huhtamo Erkki: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Veszett Kutya és Glória
• Sneé Péter: Játékszerek
• Hegyi Gyula: Fehér sivatag
• Turcsányi Sándor: Abszolút kezdők
• Turcsányi Sándor: Kampókéz
• Barotányi Zoltán: Kőbunkó
• Tamás Amaryllis: Egy meg egy az három

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Extrémek

Békés Pál

 

Igazi féldioptriás film. Körülbelül ennyit romlik a szeme annak, aki végignézi a technodiszkók fénylüktetését és a narkómámor generálta belső villódzást valóság(?)hűen vászonra vibráló filmet, a Trainspotting életérzetének új, a szó legszorosabb értelmében szemkápráztató operatőrmunkával készült, holland változatát.

A nagyvárosba került fiatal pár, Jacqueline és Martijn mintha a régi és az új kábítószer-kultúra képviselői volnának.

Martijn hosszú hajával, befelé forduló, marihuána-termesztő szelídségével már-már archaikus bájt áraszt – akárha a hatvanas évek békebeli hippijei reinkarnálódnának benne. És miért is ne? Életkorát tekintve a woodstocki fesztivál idején foganhatott.

Párja, Jacqueline sokkal nyitottabb, nem marad érintetlen a nagyvárosi élet szubkulturális jelenségeitől. Amikor a titokzatos JP vacsorázni hívja, majd felajánlja, hogy beszállhat az anyagkereskedelembe, igent mond, és azonmód elmerül a diszkóvilág technozene- és narkótéboly korbácsolta veszedelmes hullámaiban. Megpróbálja kiharcolni helyét a szép új világban, és két frissen szerzett barátnőjével diszkóelőadóként érvényesülni, ám DD (Dudi) és Yoyo (Jojó) kigolyózzák a csapatból és duettként didiznek és jojóznak be a népszerűség révébe, míg Jacqueline-nak marad a pitiáner dealerkedés, és a lassanként életveszélyessé váló evickélés a nálánál több kaliberrel nagyobb dealerek összecsapásai közepette, ráadásul JP fenyegető erőszakoskodását is el kell viselnie.

A városszéli hangárdiszkó végvidékén egyébként természetes egyszerűséggel lebonyolított generációváltás szemtanúi is lehetünk: Didinek egy bizonyos DJ Cowboy, avagy western jelmezben riszáló macho lemezlovas-sztár tanítja meg a szakma csínját-bínját természetben kínált és elfogadott szolgáltatások fejében, s amikor Didi kinő pártfogója keze alól, magától értetődő módon taszítja le oktatóját a lemezpult trónjáról, s tegnapi hívei éppily magától értetődően verik véresre az idejétmúlt disc-jockeyt, szilánkokra tiporván lemezeit. Az erőszak itt oly természetes, mint a levegővétel és a kokain.

Happy end nincs? – kérdezte valaha az Illés együttes. – De van! – felelte rá nyomban ugyancsak az Illés együttes.

Martijn nem hagyja elkallódni szerelmét. Elsírja bánatát egy csapat kokókánkánt járó kölyöknek, akik megértést tanúsítanak, felhorgadnak és új barátjuk iránti szimpátiatüntetés gyanánt a friss gyilkosságból visszatérő JP-t jó alaposan agyonverik.

A fiatal pár megszabadulván a lidércnyomástól szökellve szalad az antivilágbeli, zöldellő marihuánamezők felé.

Az Extrémeknek jó esélye van arra, hogy a Trainspotting által kiváltott divat hullámain hajózva szintén kultikus mozivá váljon. Aki sokszor szándékszik megnézni, feltétlenül keresse fel szemorvosát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1568