KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/május
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lillian Gish
MAGYAR FILM
• Báron György: Auschwitz működik Beszélgetés Jeles Andrással
• Balassa Péter: Jeles napok Egy kiállítás lapjai
• Gelencsér Gábor: Kép nélküli film Jeles András
• Forgách András: A megszólalás előtt Jeles András
• Kovács András Bálint: J. A. három mondata Jeles András

• Székely Gabriella: Semmi sem végződik jól Beszélgetés Otar Joszelianival
• Hirsch Tibor: Lőj a gyertyatartóra!
• Turcsányi Sándor: Egy crô-magnoni Párizsban Leos Carax filmjeiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hol vannak a tulipánok? Berlin
KÖNYV
• Ardai Zoltán: A sehonnaiak Őrségváltás
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Oh, Boy!* A Michael Jackson-mítosz
• Kozma György: Yoko Ono tüzet kér Videó-performence-ek a Galéria 56-ban
• Antal István: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
• Huhtamo Erkki: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Veszett Kutya és Glória
• Sneé Péter: Játékszerek
• Hegyi Gyula: Fehér sivatag
• Turcsányi Sándor: Abszolút kezdők
• Turcsányi Sándor: Kampókéz
• Barotányi Zoltán: Kőbunkó
• Tamás Amaryllis: Egy meg egy az három

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten veletek, moszkvai vagányok!

Gáti Péter

 

A Szovjetunióban „ötvenhárom hideg nyara” után eljött ötvenhat borongós tavasza is, de az évek és évszakok menetrendszerű változása még nem hozta magával a társadalmi kitavaszodást. A nagypolitikában meghirdetett fordulat mintha csak külsőségekben talált volna utat az emberekhez. Igaz, a falakról lekerültek a Sztálin-képek, az őrült méreteket öltő, öldöklő éberség is alábbhagyott, de a társadalom csak nehezen tápászkodott fel az elmúlt évtizedekben átélt megpróbáltatásokból. A háború és a sztálini uralom már években mérhető távolságba került, mégis meggyötört és kisiklott életű emberek, cinikusan kiábrándult, koravén tizenévesek népesítik be Alekszandr Pankratov plasztikus korképét. A fekete-fehér filmen Moszkva eddig ismeretlen arca – szűk, nyomasztó sikátorok; barátságtalan házak; töredezett kövű társbérleti konyhák világa – villan elénk. A film tizenéves srácai innen – az apák nélküli családokból, vagy testi-lelki megnyo-morodásukat italba fojtó férfiakkal hadakozó anyák mellől – indulnak naponta az iskolába, majd a csavargással töltött délutánok felé, hogy a hiányzó otthont az utcai bandák közösségmelegével pótolják. Robert, a film kilencedik osztályos hőse ebben a romantikát, az álmodozást csírájában elfojtó világban találkozik a szerelemmel. Azzal az érzéssel, amelynek ott és akkor szinte semmi nem kedvez. Pankratov szikár, az érzelmesség csábításának ellenálló drámája erről a tragikus véget érő kapcsolatról szól, tolvajokkal, vagányokkal, a haza ellenségeként méltatlanul és igazságtalanul tízegynéhány évre ítélt férfiakat hazaváró asszonyokkal, az apjukat alig ismerő fiúkkal a háttérben.

1956 tavaszán szomorú tekintetű, derékba tört sorsú emberek között születik Robert és kedvese mesébe illően szép románca és hamvad is el hamarosan, mert másképp nem történhetett. Alekszandr Pankratov 1987-ben készült új szellemű, a valóságot el nem kendőző emlékezése katarti-kus látlelet a közelmúltból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5314