KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/június
KRÓNIKA
• N. N.: Brouhaha Movie Fesztivál, június 10–19.

• Kovács András Bálint: Minden idők... Aranypolgár
• Bikácsy Gergely: A csecsemő nagykorúsága Orson és Othello
• Király Jenő: Amerikai kéjcirkusz Összehasonlitó szexuálesztétika
• Gelencsér Gábor: Kameratöltőkolt Fiatal francia filmesek
• Molnár Gál Péter: Esti lázak Francia vígjátékok
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Az idő hírarca Mozgóképújság
• Sneé Péter: Pimasz tévé Beszélgetés a Pesty Fekete Doboz Kft. tulajdonosaival
ANIMÁCIÓ
• Kovásznai György: Candide, a rajzfilmhős Műhelynapló
KRITIKA
• Békés Pál: „És akkor... és akkor... és akkor...” Forster és a film
• Forgách András: Lapok egy filmből James Ivory: Howards End
• Kozma György: Miért Alaszkába? Arizonai álmodozók
• Ardai Zoltán: Loeb itt járt Tom Kalin: Ájulás
• Schubert Gusztáv: Vakvarjúcska Szabó Ildikó: Gyerekgyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Nyomtalanul Tóth Eszter: Nyomkereső
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: The Wanderers
• Békés Pál: Facérok
• Turcsányi Sándor: Káin ébredése
• Békés Pál: Halhatatlan szerelem
• Fáber András: Életben maradtak
• Turcsányi Sándor: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
• Barotányi Zoltán: Hiába futsz
• Sárközi Dezső: Fenegyerekek
• Tamás Amaryllis: Hanta-palinta

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Norma Rae

Karcsai Kulcsár István

Martin Rittet a nevezetes Kazan–Strasberg színiiskola indította el a pályán. Sikeres színészi alakításai és színpadi rendezései voltak a Broadway-n. Később a televízió hódította el. Mint filmrendező a hollywoodi filmvilág egyik legbecsületesebb képviselőjének bizonyult, zaklatták is az ötvenes években, ennek a kornak keserű emlékét idézte fel A jónevű senkiben.

Legutóbbi filmjében, a Norma Rae-ben, híven haladó társadalmi magatartásához, ismét szociális témát feszeget. Szakszervezeti aktivista érkezik New Yorkból a déli kisvárosba, egy textilüzemben szakszervezeti sejtet próbál létrehozni. Egy értelmes szövőnő segítségével ez sikerül is neki. Mindez nagyon tervszerűen, persze elkerülhetetlen összetűzésekkel, de végül is különösebb izgalmak nélkül történik. Eszünkbe jut Zavattini, „a neorealizmus pápája”, akinek álma olyan film létrehozása volt, „amely mindössze annyit mond el, hogy egy ember él, eszik, dolgozik, iszik, és melyben mindez csodálatos képpé alakul és bátorító példává lesz”. Martin Ritt filmje a cselekménytelenségnek ezt az eszményét meg is valósítja, csak éppen a zavattini-i követelmények csattanósan megfogalmazott lényege nélkül.

Sally Field, a női főszereplő, Cannes-ban a legjobb alakítás díját nyerte, ami nyilván az amerikai színjátszásra jellemző lélektani realizmust mesteriskolában tanuló, majd tanító Ritt színészvezetését is dicséri.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7697