KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/június
KRÓNIKA
• N. N.: Brouhaha Movie Fesztivál, június 10–19.

• Kovács András Bálint: Minden idők... Aranypolgár
• Bikácsy Gergely: A csecsemő nagykorúsága Orson és Othello
• Király Jenő: Amerikai kéjcirkusz Összehasonlitó szexuálesztétika
• Gelencsér Gábor: Kameratöltőkolt Fiatal francia filmesek
• Molnár Gál Péter: Esti lázak Francia vígjátékok
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Az idő hírarca Mozgóképújság
• Sneé Péter: Pimasz tévé Beszélgetés a Pesty Fekete Doboz Kft. tulajdonosaival
ANIMÁCIÓ
• Kovásznai György: Candide, a rajzfilmhős Műhelynapló
KRITIKA
• Békés Pál: „És akkor... és akkor... és akkor...” Forster és a film
• Forgách András: Lapok egy filmből James Ivory: Howards End
• Kozma György: Miért Alaszkába? Arizonai álmodozók
• Ardai Zoltán: Loeb itt járt Tom Kalin: Ájulás
• Schubert Gusztáv: Vakvarjúcska Szabó Ildikó: Gyerekgyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Nyomtalanul Tóth Eszter: Nyomkereső
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: The Wanderers
• Békés Pál: Facérok
• Turcsányi Sándor: Káin ébredése
• Békés Pál: Halhatatlan szerelem
• Fáber András: Életben maradtak
• Turcsányi Sándor: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
• Barotányi Zoltán: Hiába futsz
• Sárközi Dezső: Fenegyerekek
• Tamás Amaryllis: Hanta-palinta

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Off Hollywood

Fut velünk egy rossz szekér

Muhi Klára

Egyre pocsékabb itt minden: erről szól Hajdu Szabolcs új filmje egyszerűen, nyíltan, kétségbeesetten.

 

Bódi Adél sikeres filmrendezőnőt, miután lefutotta reggeli penzumát a budapesti flaszteren (igen szép stílusban egyébként), új filmjéről faggatják egy kereskedelmi rádióban, melynek este lesz a bemutatója.

 A riporter faragatlan, tájékozatlan és bizalmaskodó. Ráadásul kiderül, Adéllal annak idején együtt felvételizett a rendezőszakra, csak neki nem sikerült. A rádióst mindez annyira frusztrálja, hogy a reklámszünetekben már szinte alig tud uralkodni magán, közel van a kiboruláshoz.

Ez egy ilyen nap lesz Adél számára.

A meghívókon elrontották a keltezést, producere a következő filmjükhöz egy lehetetlen kényszer-koprodukciót forszíroz, színész férje, aki kimaradt Adél új filmjéből, gyilkos kedvében, tréningalsóban duzzog, és szabotál. Adél tarja magát, javítja a riporter hibáit, barátkozik a koprodukciós ajánlattal, fogadja a kényszeredett gratulációkat. Végül az esti partin kiborul…

Mint a laza cselekményvázból is látszik, az Off Hollywood „filmes film”, ami egyébként a „korunk hőse” filmrendezővel együtt rég kiment a divatból. Eltűnt a modernizmussal és a filmművészetbe vetett hitünkkel együtt. Ám Hajdu Szabolcs, aki mindig arról készít filmet, amihez épp a legtöbb személyes köze van, ezt az unt formát most visszahozza, s igen kemény közérzetjelentéssel tölti fel. Valójában nem is annyira a „film a filmben” csúcsokra, inkább a hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmes fordulatára hajaz az Off Hollywood, Gothár Péter, Jeles András penetráns közérzetfilmjeire – az Ajándék ez a napra, A kis Valentinóra , melyekben rendszerré látszott összeállni ama régi „rossz”. Egynapos film Hajdué is, jelezve az állapotok törékenységét: Reggel még látszólag minden rendben van, a káosz elemei működő rendet szimulálnak. Estére meg kiderül, Titanicunk süllyed, egyre gyorsabban, ha a zenekar cincogása el is terelte erről a figyelmünket.

Nyilván nem véletlen, hogy a másik „madzagos”, Török Ferenc is „rosszkedvünk telét” analizálja az Overnightban. Sőt, ismerve néhány készülő új magyar film szüzséjét, nem lenne meglepő, ha épp ez a csontig hatoló gyilkos hangulat generálná közös diskurzussá a tematikailag, stilárisan, színvonal tekintetében oly széttartó új magyar mozit. Az Overnight egyébként az érem másik oldalát mutatja: hogyan lehet szép szlalom-mozgásokkal siklani a szakadék felett, mintha minden rendben lenne. Az Off Hollywood művészközege önzésében is őszintébb. Bódi Adél viharos, sokkoló, hosszan mutatott szétesése – komoly mélypont, ilyesmit Hajdunál még sosem láttunk – ebben a történetben elkerülhetetlen. A rendezőnőt alakító Török-Illyés Orsolyát, amint ezüst party-ruhájában őrjöng, kínlódik, menekül – mintha kutyafalka kergetné – egyhamar nem felejtjük el.

Az Off Hollywood főhősét egyébként nem a túl hamar sikeresek kapunyitási pánikja kapja el, nem is alkotói válság gyötri, mint a régi modernista filmrendezőket. Hajdu filmje arról szól, milyen ócska a közeg, amiben például egy film vagy bármely más teljesítmény – itt és most – megszületik. Milyen nyúlós, tapadós, rémálomszerű, energiarabló! Mennyire lehetetlen a másikból – bárkiből – erőt meríteni, építkezni! S ami nincs kimondva, de már a 8 és fél-beli Fellini alteregó neurózisának is fontos oka volt: milyen reménytelen egy ilyen közegre hatással lenni!

Hogy átjön-e a rivaldán az Off Hollywood azok számára is, akik nem tudhatják, hevenyészettségében is milyen pontos a filmbemutató nyomasztó hangulata, a pénz körüli hisztéria, a filmhez jutás utáni embertelen hajsza – nehéz megítélni. Ám az biztosan sokaknak feltűnik, hogy Hajdu, aki nyilván saját élményeit meséli, megőrizte ebben a közegben is – a piccs-fórumokon kidekázott mozikonzervek korában is – laza, szabad stílusát. Az Off Hollywood, akárcsak a többi Hajdu-film, egy friss fogalmazás lenyomata. Tömbszerű, elnagyolt szerkezete, organikus mesélési technikája, improvizatív jelenetei oly szerethető első filmjét idézik. (Csak épp a „macerás ügyek” azóta kissé elfajultak…) Inkább helyzetbe hozott, sem mint rendezett színészei pedig, a régi csapat (Török-Illyés Orsolya mellett Szabó Domokos, Nyitrai Illés, Vásári József), valamint néhány nagyszerű új arc (Miklós Marcell, Kovács Lehel, Mészáros Tibor), érzékelhetően saját tapasztalataikból is sokat hozzáadnak a több mint szomorú összképhez. Rossz látni egyébként, milyen törődöttek és kifacsartak Hajdu fiatal karakterei. S milyen keveset tudnak ennek a deprimált állapotnak az okairól, csak állnak benne szügyig, a változtatás reménye nélkül…

Bódi Adél filmjéből – melynek címe mintha csak a 8 és félen gúnyolódna: Nem, hanem… – egyetlen kockát sem látunk. „Súlyos társadalmi problémáról szól” – mondja egy vendég a bemutatón. Nyilván erről: a gyilkos hajszában elromlott, pocsék kedélyünkről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9201