KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/július
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyel napforduló Zaorski, Gliński, Wajda
• Pálfalvi Lajos: Hattyúdalok Beszélgetés Robert Glińskivel
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: A színész energiaforrás Beszélgetés Halász Péterrel

• Király Jenő: A pornográf szende Összehasonlító szexuálesztétika
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Bengáli dialektus Satyajit Ray
• Báron György: Keleti szél San Francisco
• Hirsch Tibor: Tükör által színről színre Mediawave, Győr
KÉPREGÉNY
• Kozma György: Crac! Boum! Ouf! Tron! Francia képregények

• Hegyi Gyula: Az igazság pillanata Az AIDS filmes metaforái
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Táncolj, Hollywood! A musical aranykora
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Harold Lloyd viszonya a tudattalanhoz Testi tréfa
KRITIKA
• Fábry Sándor: A levesben Bele a tutiba
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tisztességtelen ajánlat
• Schubert Gusztáv: Fekete köpeny
• Turcsányi Sándor: Volt egyszer egy gyilkosság
• Békés Pál: Az 57-es utas
• Sárkány Dezső: Micsoda nő ez a férfi!
• Sneé Péter: Az örömapa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Még egy kis pánik

Pápai Zsolt

 

Az altáji-alpári vígjátékok dömpingjének korában igazán örvendetes, hogy akad néhány régi vágású szakember, aki megpróbál szemben úszni az árral, és fittyet hányva az ízlésterroristákra, kizárólag klasszicizáló stílű produkciókban gondolkozik. A két évtizede precíz hollywoodi kismesterként számon tartott Harold Ramis a kilencvenes évek első felében kelt munkáival (Idétlen időkig; Közös többszörös) bebizonyította, hogy a komédiák frontján nem csupán a gusztustalankodásnak van piaca, és szép eredmények érhetőek el a hagyományosabb vonalvezetésű művekkel is. Hogy mennyire jelentős eredmények, azt a három éve készült Csak egy kis pánik igazolta a legegyértelműbben: a pánikbetegségben szenvedő maffiózó és az őt kúráló pszichiáter közötti kapcsolatról fanyar humorú jelenetek sorában beszámoló film a gyártó cég, továbbá a rendező és színészek – köztük De Niro – pályafutásának legnagyobb anyagi sikerét jelentette.

Sajnálatos, hogy Ramis mostanra mintha kezdene kifogyni az ötletekből, legalábbis ezt jelzi, hogy remake-et készít (A bájkeverő), illetve folytatásba fog (Még egy kis pánik). Pedig az elmegyenge gengszter és a finomkodó pszichiáter újabb kalandjait terítő mese az expozícióban igen sokat ígér: a meglehetőst kimódolt konfliktus – miszerint a hatóság az orvos lakásában helyezi el a beteget – ellenére a film az első félórában nemhogy tartja a korábbi epizód színvonalát, de némiképp felül is üti azt. A parádés kezdés után azonban a Még egy kis pánikot is eléri a sorozatfilmek örök nyavalyája, az önismétlés kényszere, és a produkció innentől szimpla sitcommá satnyul. Az alkotók kifogynak a szuszból, a hároméves rákészülés a projektre csupán félórára elegendő ötletet szült – mindezzel együtt azonban nem kétséges, hogy a film még ebben a formájában is több invenciót tartalmaz, mint a kortárs fősodorbeli komédiák java.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2127