KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/július
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyel napforduló Zaorski, Gliński, Wajda
• Pálfalvi Lajos: Hattyúdalok Beszélgetés Robert Glińskivel
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: A színész energiaforrás Beszélgetés Halász Péterrel

• Király Jenő: A pornográf szende Összehasonlító szexuálesztétika
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Bengáli dialektus Satyajit Ray
• Báron György: Keleti szél San Francisco
• Hirsch Tibor: Tükör által színről színre Mediawave, Győr
KÉPREGÉNY
• Kozma György: Crac! Boum! Ouf! Tron! Francia képregények

• Hegyi Gyula: Az igazság pillanata Az AIDS filmes metaforái
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Táncolj, Hollywood! A musical aranykora
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Harold Lloyd viszonya a tudattalanhoz Testi tréfa
KRITIKA
• Fábry Sándor: A levesben Bele a tutiba
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tisztességtelen ajánlat
• Schubert Gusztáv: Fekete köpeny
• Turcsányi Sándor: Volt egyszer egy gyilkosság
• Békés Pál: Az 57-es utas
• Sárkány Dezső: Micsoda nő ez a férfi!
• Sneé Péter: Az örömapa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vihar

Tamás Amaryllis

Amennyire tehetség, kegyelem és szerencse kísérte Mazursky előző nálunk bemutatott filmjét, Az asszony férj nélkült, olyan csalódás most A viharnak a felismerhetetlenségig átdolgozott változata. Filozófiai tartalma elsikkadt, költőiségétől is megfosztott vaskos szociológiai tanulmány és giccs sajátos elegye ez a film.

Prospero (a filmben John Cassavetes) minden átdolgozásban a keserű megpróbáltatásokkal nyert bölcsesség képviselője, Mazurskynál felületes szituációs és önismereti játékok pótolják csillagléptékű gondolkodását, megtérését az élet forrásaihoz. Az ő fürdőköpenyes Prosperója pusztán az élmény nélküli szürke egyformaságtól kínlódik (vagy inkább emiatt idegeskedik), s önkéntes száműzetésének szigetén is az összkomfortos szenvedésre rendezkedik be (Kalibanosztól „kiadó lakást” keres). Megcsömörlött ugyan a fejlődés dáridójától”, de értelmi élete annyira elvált már az érzelmitől, hogy a szigeten töltött idő nem oldja fel belső aszályát, nem bukkan mélyebb életre. Önérvényesítésének és önigazolódásának igazi terepe a társadalmi tevékenység világa marad. Gyermekét, Mirandát bizonyos értelemben ingóságként kezeli, mint a házasság „vagyontárgyát” vagy „termékét”, nyoma sincs közöttük valódi kapcsolatnak. Féktelen individualizmus, a másikra tekintettel nem levő önérvényesítés, az önzés a mozgatója – minden egyetemes értéktől megszabadított – életének. Prospero Mazursky adaptálásában nem monumentális huszadik századi ember, aki a világ megismerése után önmaga megismerésére kényszerül. Meditálása bohóckodássá silányul, az Ariellel (a filmben Aretha) való „szabad társulása” valójában a kölcsönös önzés lehetőségét jelenti.

A film végén karácsonyi hangulat önti el a filmvásznat, megmenekültek és a társadalomból ideiglenesen kivonulók egymás nyakába borulnak, de – a nemek és generációk összekuszálódott viszonyában – az autonómia továbbra is csak a szexuális önkifejezés számára van fenntartva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5126