KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/július
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyel napforduló Zaorski, Gliński, Wajda
• Pálfalvi Lajos: Hattyúdalok Beszélgetés Robert Glińskivel
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: A színész energiaforrás Beszélgetés Halász Péterrel

• Király Jenő: A pornográf szende Összehasonlító szexuálesztétika
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Bengáli dialektus Satyajit Ray
• Báron György: Keleti szél San Francisco
• Hirsch Tibor: Tükör által színről színre Mediawave, Győr
KÉPREGÉNY
• Kozma György: Crac! Boum! Ouf! Tron! Francia képregények

• Hegyi Gyula: Az igazság pillanata Az AIDS filmes metaforái
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Táncolj, Hollywood! A musical aranykora
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Harold Lloyd viszonya a tudattalanhoz Testi tréfa
KRITIKA
• Fábry Sándor: A levesben Bele a tutiba
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tisztességtelen ajánlat
• Schubert Gusztáv: Fekete köpeny
• Turcsányi Sándor: Volt egyszer egy gyilkosság
• Békés Pál: Az 57-es utas
• Sárkány Dezső: Micsoda nő ez a férfi!
• Sneé Péter: Az örömapa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Viharos hétfő

Torma Tamás

 

Európának elege van az amerikai kommersz kultúrimperializmusból. Ha a kormányok nem képesek a sarkukra állni, hát majd egy-két művész, teszem azt, filmrendező veszi a kezébe a kultúravédelem ügyét, hogy felemelje tiltakozó szavát a tengeren túliak giccsáradatával szemben!

A harcot természetesen lehet úgy folytatni, ahogy mondjuk Bergman, Fellini, Wajda vagy másik teszik (filmjeikben egy szót sem szólva az említett konfliktusról), és lehet olyan bántóan melodramatikus – és balos – esetlenséggel felpántlikázva, miként az Mike Figgis filmjében látható.

Pedig egészen jól indul! A rendező klipszerű ritmusban vezeti fel a történet leendő szereplőit, ahogy elindulnak a „viharos hétfő” bonyodalmai felé.

Figgis (aki forgatókönyvíró, rendező, zeneszerző is egyben, és csak utóbbiért dicsérhető megszorítás nélkül) érezhetően többet akart mondani a gonosz amerikai üzletember és a becsületes angol undergroundok szembenállásánál, az atmoszférateremtés azonban egyre inkább a „különösséget” célzó erőltetett törekvés marad és a színes képekből elősejlő világszemlélet túlságosan is fekete-fehér kezd lenni.

Egyik oldalon a maffiózó külsejű amerikai, aki üzleti befolyásának kiterjesztéséért semmilyen eszköztől sem riad vissza. (A rendező minden ellenszenvével felruházva: vállalkozásának neve Transatlantic Co., üzleti vállalkozásuk mesterkedéseit olyan emblémák fémjelzik, mint egy böhöm szivar Theatcher és Reagan arcképével reklámozva.) Csoda, ha a másik oldalon álló, bőrdzsekisen snájdig munkanélküli és a borostás dzsesszklubb-tulajdonos – akit mellesleg Sting alakít – szimpatikusabbak? Szövődik itt persze szerelem is, ez is azt hivatott bemutatni, hogyan akarnak megfosztani bennünket újfajta „laza” európai másságunktól. Ezek után a befejezést már megadóan tűrjük, az amerikai által aláaknázott autóban a katarzist fokozandó egy szegény lengyel dzsessz-zenész robban fel.

„Szeretem Hollywoodot. (...) Mindenki műanyag. Műanyag akarok lenni” – mondta Andy Warhol. Pedig már nem is volt európai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5341