KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Infománia

Fölszeletelve

Nyírő András

Most itt van a képernyőmön az ember, akit kivégeztek, jó, de este itt a következő, nincs megállás.

Bágyadt ebéd utáni szieszta kellős közepén csörög a telefon. Forgács Péter a vonal túlsó végén azt mondja, hogy tavasszal repülőn utazott Amerikában, és útközben a színes újságokat lapozgatva meghökkentő történetre talált. Egy fickót halálra ítélt a bíróság és ő felajánlotta a testét az orvostudomány számára. Kivégezték, a testét hibernáltak, majd milliméter vastagságú darabokra szeletelték. A szeleteket lefényképezték és a képekből felépítették a test számítógépes modelljét. Ezt a modellt számítógépen keresztül vizsgálhatjuk, megnézhetjük az agy metszeteit, közelebbről, távolabbról. Forgács nem orvos, hanem filmrendező, azért érdekli az ügy, mert meghívták a Műcsarnokba, a Pillangóeffėktus című kiállításra. Kórházi szobát fog ott felépíteni, az ágyakban monitorok lesznek, és az egyikben agyszelvényeket akar mutatni. Mármost úgy emlékszik, hogy a kivégzett ember teste megnézhető az Interneten és kérdezi, hogy tudok-e erről valamit. Talán az segít, hogy az, eset az Egyesült Államok valamelyik középső államában történt. Talán, mondom bizonytalanul.

Ennyi információval a legedzettebb könyvtáros is elhajtotta volna Forgácsot, jó esetben Amerikába. Ha szerencséje van, idővel talál valami utalást egy könyvre, vagy ISBN számra, akkor megrendelheti a könyvet és két–három hónap múlva a kezébe is foghatja. De a képeket nem könyvben adták ki, hanem az Interneten. Az Internet sem a rendezettségéről híres: mindent meg lehet találni, csak hosszú címlistákban kell keresgélni. A legnagyobb címlista is csak 6-700 000 kiadványt tartalmaz, az Interneten viszont 15-20 millió kiadvány van.

Néhány nappal korábban hallottam, hogy új szolgáltatás indult: szuperpók, amely mindent megtalál a hálón. Az ember begépeli ezt a címet: http://WWW altavista digital com, és hétmillió kiadvány teljes szövegében kereshet. Az ebéd utáni lazulás keretében elmeséltem Forgács telefonját és a szuperpókot Moon-nak, aki szőke, fiatal és mivel lány, a vérében van a kommunikáció. Az ujjai végigtáncoltak a billentyűzeten, és néhány perc múlva látom, hogy Moon szertartásosan leborul a számítógép elé, a maga módján hálát adva azért, hogy megjött az eredmény.

Így ért véget az ebéd utáni lazulás. Forgács másfél óra múlva megjelent a kamerájával, és közelebbről is szemügyre vettük a dolgot. A képernyőn ötven körüli elhízott, kopasz férfit látunk, kezét maga elé tartja. A feszültséget oldandó Forgács megjegyzi, hogy a fagyasztás nem tesz jót a bőrnek. Beállítja a kameráját, én a baloldalra mutató nyílra kattintok az egérrel. Várnunk kell, amíg az Interneten keresztül Amerikából megérkezik az új kép, de lám, már itt is van, most oldalról látjuk a kivégzett embert. Aztán a Zoom in feliratra kattintok, és közelebbről látjuk az arcot. Még egy Zoom in, és a következő képen már metszetet látunk a koponyáról, itt az agy, ott a fogak, a szemüreg.

Lassan megtanuljuk, hogy hogyan kell itt navigálni. Körbejárjuk a testet, megnézzük felüről. Aztán végigszeleteljük keresztbe: itt a tüdő, a gerinc, a bordák, borzasztó kísérteties barlang. Az összes számítógépes játék elbújhat: nem várjuk, hogy valamelyik üregből előkerül egy újabb csillagharcos, aki fasírtot akar csinálni belőlünk, éppen ezért vesszük nehezen a levegőt. Egy csillagharcost többnyire szét lehet lőni, a valóság ellenállóbb. Újabb kép jön, elvesztettem a fonalat. Forgács magán mutatja, ez itt a derék metszete. Kérem, hogy többet ne mutassa magán.

Nem voltunk erre felkészülve. Mint amikor az ember sok vonatozás után repülőre ül, és két óra alatt megérkezik, nem érzékeli a távolságot, a megtett utat. Délután hallok először a felszeletelt hulláról, és két óra múlva már a tüdejét nézegetem. Ha meg kell rendelnem a könyvet, ha ISBN számokra vadászok, akkor van időm, hogy felkészüljek, megemésszem. Most itt van a képernyőmön az ember, akit kivégeztek, jó, de este itt a következő, nincs megállás, jön az információ. Nyugtatgatom magam: megszoktuk a repülést, megszokjuk majd ezt is. Talán, mondom bizonytalanul.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=204