KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titanic

Turcsányi Sándor

 

Láttam egy filmet. Hosszú volt, több mint három órás. Egy nagy hajó nagy katasztrófájáról szólt, ezért minden iszonyú nagy volt benne. Nagy volt a tenger, nagy volt a hajó (ún. épülethajó), az igyekezet is nagy volt, de leginkább az unalom. Én jéghegyet az életben nem vártam még ennyire. Milyen film az, aminek előre tudni a végét? Mentem haza, és így morogtam, amikor eszembe jutott, véletlenszerűen mintegy, a családi levéltárunk egyik elég mostohán kezelt darabja. Múltkor a mostohám kezéből kellett kicsavarnom, amikor levélbombát akart belőle gyártani. Lehet, hogy semmi köze az egészhez, de szöget ütött a fejembe, hátha. Öntsünk végre tiszta vizet a bilibe Titanic-ügyben. Megpróbálom fölidézni:

Drága Mindnyájatok!

Mióta elhagytam édes jó szüleim földjét, számos kalandon mentem keresztül. A Bécsben átélt áruházi (drága Lenke nénit is nyugtassátok meg: én? kabátot? Még a feltételezés is sértő!) és a párizsi lóversenyen esett (méghogy megtalálták nálam Bedford lord zsebét, ugyan kérem) kalandokról már beszámoltam, de mostanra már megváltoztak a dolgok. Southamptonban végre révbe értem, mert ez egy nagy kikötőváros. Már az első nap találtam magamnak jó munkát, Betsy mama intézetében lettem mindenes, vagyis karbantartó. Ez egy nagyon finom intézet, de csupa úr jár, fogyasztanak, és rengeteg táncosnőnk van. Én elvégzek minden feladatot, és ügyelek, hogy ne legyen rendbontás.

Tegnapelőtt (1912. ápr. 9.) reggel azonban egy jelentősen ittas úr, olyan tengerész ruhában, durván sértegetni kezdte jótevőmet, Betsy mamát, hogy romlott az áruja. Szó szót követett, és a nehezen beköszönteni látszó tavasz végett nálam volt egy piszkavas. Betsy néni összecsapta a kezét, és szólt a fiúknak, hogy segítsék levetkőztetni a földön fekvő tengerészt. Rövid tanakodás után rám adták a ruháját, és bérkocsi vitt a kikötőbe. Betsy mama azt mondta, nem lesz semmi baj, csak mondjam mindenre, hogy a nevem Smith. Smith kapitány. Ez nagyon jól sikerült. Felszálltam egy nagyon nagy hajóra, ahol nagyon jól bánnak velem, és olyasmire célozgatnak, hogy én valami magas beosztást töltenék itt be, majd kiderítem. Nem fogjátok elhinni, ma Benjamin Guggenheimmel, a mágnással, Isador Strausszal, a Macy áruház tulajdonosával és Francis Millettel, a Brooklyn-híd építőjével vacsorázom az én asztalomnál. Tegnap is velük vacsoráztam, kicsit sok köztük a zsidó, de nagyon helyes népek, ha hazamegyek, lehet, hogy én is nyitok egy áruházat. Most már búcsúzom, gondoljatok rám, és ne feledjétek, hogy már nem én vagyok a családi balfácán.

Tengernyi csók: Béla

U. i.: Az idő nyugodt, kellemes esténk lesz, és a hajó megy.

1912. április 14. este 10 óra után.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3618