KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az elveszett frigyláda fosztogatói

Hegyi Gyula

 

Olykor talán előnyei is vannak a ténynek, amelynek elsősorban hátrányait szoktuk hangsúlyozni: hogy egy kis nemzet nyelvén, s ezúttal például egy, a nemzetközi filmbusiness-től abszolút független kis folyóirat hasábjain írjuk le gondolatainkat. Az úgynevezett „film-világsajtó” Az elveszett frigyláda fosztogatói című Spielberg–Lucas produkcióvalkapcsolatban végső soron éppúgy nem függetleníthette magát a vállalkozás anyagi sikereitől, mint ahogy Új-Hollywood más ügyleteinél sem: a tény, hogy a Raiders... három hónap alatt százmillió dollárt eredményezett, egyetlen „komoly lap” számára sem lehetett közömbös információ. Számomra azonban ez a tőzsdei hír legfeljebb annyiban érdekes, mint a szaúdi olajról, a dél-afrikai Krügerrandról vagy a chilei salétromról szóló piaci információ: s minden bajommal együtt is némi kárörömmel olvastam jobb világlapok jobb szerzőinek igyekezetét, hogy esztétikai magyarázkodásokkal tegyék teljesebbé a kereskedelmi hírverést. Szent meggyőződésem, hogy Az elveszett frigyláda... műalkotásként bárgyú, tartalmatlan, embertelenül unalmas produkció – s nem látom okát, hogy másként, mondjuk kurrens tőzsdei cikként értékeljem egy filmlap hasábjain.

E filmmel kapcsolatban még „történetről” is kockázatos beszélni, hiszen meséje széteső és zavaros kalandok rosszul összefércelt sorozata: a klasszikus kommersz (western, krimi) önmagában szigorúan zárt és logikus szerkezetével szemben itt eklektikus ötletek váltogatják egymást, a felszínes illusztráció szintjén. Indiana Jones szívtipró archeológus professzor és amerikai titkos ügynök előbb a dél-amerikai dzsungelekben kutat valamifajta elrejtett kincs után, majd egy tibeti kocsmában verekszik, hogy aztán az 1936-os, németek megszállta(?) Egyiptomban fedezze fel Mózes frigyládáját, merész versengésben egy francia régésszel és a német hadsereggel. Rajta kívül, természetesen, mindenki ostoba és nevetségesen ügyefogyott, ami megkímél minket attól, hogy egy pillanatig is izguljunk a bugyutaságok sorozatán: így viszont módunk van elámulni azon, hogy valóban, milyen sokba is kerülhetett egy-egy jelenet kivitelezése. (Gyaníthatóan ez is volt a cél.) A jó mesékkel szemben itt kísérlet sem történik arra, hogy a nézőt beavassák a történetbe, ráhangolják közegére, tiszta játékszabályok alapján szórakoztassák: a lényeg éppen az a mentalitás, mely szerint az átütő üzleti sikerhez a közönség abszolút passzivitása, a gyártóknak való teljes kiszolgáltatottsága szükségeltetik. Egy krimi zárt rendjén belül követhető törvényszerűségek vannak, az esetleges csalás gyorsan kiderülne: Spielbergék ehelyett azt vágják a szemünkbe, hogy nekik van húszmillió dollárjuk a forgatásra.

A káosz, amely a filmben kavarog, a kicsinyes és földhözragadt fantáziálgatás, amely a sejtelmes irracionalizmust bankóvillogtatással próbálja pótolni, a modern mozitörténelem egyik leg-szomorúbb tendenciáját illusztrálja kínos pontossággal a tárgyilagos néző számára. Sokáig csak a televíziót nevezték, több-kevesebb joggal, a „szem rágógumijának” – nos, a Spielberg–Lucas klán mindent elkövet, hogy a mozifilmből is kilúgozzon mindenfajta értelmet, tartalmat, esztétikumot. Törekvésük, aligha tagadható, sikerrel jár: a vizualitást mind többen tekintik olyasfajta kábítószernek, amelynek legfőbb célja a gondolkodásról való leszoktatás. A tudatosan szerkesztett és összefüggő egységet alkotó képsorokat mindinkább felváltja az öncélú képek halmaza, s csak remélni lehet, hogy ezek csiricsáré hivalkodását azok is megunják előbb-utóbb, akik a százmillió dollárokat egyelőre kifizetik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5982