KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Rolf Richter

Zalán Vince

Az egykori NDK filmpolitikája s filmirányítása legendás volt: kérlelhetetlen, párthű szigoráról és magabiztos bornírtságáról. Nehezen lehetett eldönteni: mikor melyik játszott nagyobb, súlyosabb szerepet. Akik megpróbálták, hogy akárcsak minimálisan is lazítsanak a filmkészítést, a filmeseket, a filmeket körülvevő ideológiai vaspántok szorításán, nos, azok helyzete, előbb vagy utóbb, de biztosan tragikusra fordult. Ám akadtak néhányan – köztük az egyik legjelesebb: Rolf Richter –, akik „önként” súlyosbították e helyzetüket azzal, hogy az NDK állam- és pártvezetése által a szocializmust megrontó, fenyegető veszélyforrásnak tekintett magyar film barátaivá szegődtek. Rolf Richter, filmkritikus és novellista hivalkodás nélküli fölénnyel viselte az immáron tragikomikusnak nevezhető szituációt, miközben szemérmetlen szorgalommal igyekezett a magyar film szálláscsinálója lenni Berlin keleti felén. Különösen kedvelte a Balázs Béla Stúdió produkcióit, Tarr Béla és Bódy Gábor filmjei mellett ágált, de legjobban és legőszintébben Ember Judit filmjeit szerette. Talán mert maga is tudta-érezte, hogy milyen nehéz hazugság nélkül dokumentumfilmet készíteni. (Tizenhárom dokumentumfilmnek volt társalkotója, melyek közül barátjával, Eduard Schreiberrel közösen rendezettek a legjelentősebbek.) De talán azért is, mert ezekben a filmekben lelt rá a számára oly rokonszenves alkotói türelemre, eltökéltségre s elháríthatatlan felelősségre.

Tizenhárom éves, amikor véget ér a II. világháború, a Humboldt Egyetem hallgatója, amikor Berlin utcáin (ismét) megjelennek a tankok, Babelsbergben tanít, amikor felhúzzák a várost kettészelő falat, a Babylon, a híres art-mozi megtartásáért, művészfilmprogramjáért harcol (’93 tavaszára Bódy életmű-bemutatót terveznek), amikor megtörténik a német egyesítés. Idén, október 23-án lett volna 60 éves. Váratlan halálával a magyar film igaz barátját, a Filmvilág pedig, melynek 1979-től volt tudósítója, kitűnő munkatársát vesztette el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=608