KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Lucio Fulci horrorfilmjei

Kovács Marcell

Zombik városa (Paura nella città dei morti viventi) – olasz, 1980. Szereplők: Catriona MacColl, Cristopher George, Carlo De Majo. Forgalmazó: Ultra Film. 93 perc. A pokol hét kapuja (E tu vivrai nel terrore – L'aldilà) – olasz, 1981. Szereplők: Catriona MacColl, David Warbeck, Cincia Monreale. Forgalmazó: Ultra Film. 87 perc.

 

A trancsírozós horrorfilmek értelmezésére egyes vélemények szerint az esztétika helyett sokkal inkább a pszichiátria lenne hivatott. Még a szimpatizánsok is készséggel elismerik, hogy az irányzat nem tartozik a horrorműfaj krémjéhez, vonzerejét éppen plebejus egyszerűségének, lényegre törő közvetlenségének köszönheti. A nyolcvanas évek első felében az otthoni videózás elterjedésével hirtelen megnőtt az igény a filmipar bűnös élvezeti cikkei iránt, a pornó mellett virágzásnak indult a tabukat nem ismerő olcsó erőszakmozi is, és a piaci viszonyok változásaira mindig érzékenyen reagáló olasz filmgyártás hamar a világ egyik fő ellátójává lépett elő mindkét területen.

Lucio Fulci az olasz tömegfilmben tipikusnak mondható karrierje során dolgozott megannyi műfajban, pajzán komédiát éppúgy forgatott, mint komor westernt. A jellegzetesen olasz erotikus-erőszakos thriller, a giallo legstílusosabb darabjai közül több is az ő nevéhez fűződik. Mégis mint a mészárszéki horror atyamestere vált híressé. Korábbi, jóval elegánsabb munkái ismeretében az utókor hajlamos ezt a sors igazságtalanságaként értékelni és Fulcit meg nem értett zseninek beállítani, holott legjobban sikerült horrorfilmjeit alaposabban szemügyre véve tisztán látszik, tényleg ezek a sokszor öncélú, helyenként elviselhetetlenül kegyetlen darabok Fulci legkarakteresebb munkái, a filléres költségvetésből eredő hibáikkal és minden más tökéletlenségükkel együtt ezek a rendező legszemélyesebb filmjei.

A holtak hajnala kasszasikere hatására született zombi-trilógia most megjelenő, két utolsó epizódja szemlélteti legkifejezőbben a Fulci-féle mozgóképes iszonyatot. Romero társadalomkritikája helyébe Fulcinál az okkult időtlen témája lép. A zombik e két filmben már csak statisztaszerepet játszanak, és a gótikus horrorirodalom, elsősorban Lovecraft nyomasztó prózája a történetek igazi ihletője. Fulci sohasem volt a kritika dédelgetett kedvence, és mintha az efelett érzett keserűség az ellenkező irányba hajtaná, az egykor kifinomult filmnyelvet beszélő rendező a nyolcvanas években primitív egyszerűséggel fogalmaz, ám egy-egy véletlenszerűen felbukkanó, költői képsorral rendre zavarba ejti nézőit. A korai szürrealista film töredezett, álomszerű meséit idézi a zavaros elbeszélés, a ritmika szabályaira fittyet hányó tempó. Az erőszakjelenetek eltúlzott brutalitása groteszkbe hajlik. A meghökkentés az egyetlen szerepük, a kinyomott szem visszatérő motívuma kapcsán talán nem teljesen légből kapott a klasszikus buñueli képsorra gondolni.

Fulci kegyetlen horrorfilmjei mintha a mozi hőskorát próbálnák megidézni, azokat az időket, amikor a mozgó képek látványa még zsigeri reakciót váltott ki a közönségből. A Lumière fivérek egy vonat közeledését vetítették, és a nézők rémülten kapták el a tekintetüket. Fulcinak ehhez már koponyába hatoló fúrót kell mutatnia, de eléri a hatást.

Extrák: Zombik városa – magyar kommentár, Fulci-portréfilm (első rész); A pokol hét kapuja – magyar kommentár, Fulci-portréfilm (második rész).

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8995