KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Svéd zsáner

Call Girl

Testkereskedelem

Roboz Gábor

Svédország egyik tavalyi sikerfilmje egy negyven évvel ezelőtti szexbotrányt politikai thrillerként tálal.

Míg a hetvenes évek amerikai filmjében számos példát találunk arra, hogy aktuális politikai ügyekre egyes alkotók viszonylag gyorsan reagáltak összeesküvéses thrillerek forgatásával, a vonatkozó munkákat idéző Call Girllel a svédek némi késéssel dolgozták fel saját hetvenes évekbeli botrányukat. A film arról az esetről mesél, amelyben egy stockholmi madám fiatal lányok és középkorú nők felhasználásával olyan call girl-hálózatot épített ki, ami hosszú időn át kiszolgálta miniszterek, köztisztviselők és a hatalom más képviselőinek igényeit. A svéd-norvég-finn-ír koprodukcióban készült mozi az 1976-os választás előtti időszak bemutatására koncentrál, ekkor került ugyanis sor a mások kizsákmányolásából karriert csináló asszonyság letartóztatására, és kis híján a felelősök lebuktatására is.

A televízió világából érkező Mikael Marcimain jó néhány (mini)sorozatot követően most először rendezett nagyjátékfilmet, és a tavalyi év egyik legnézettebb hazai produkciójával mutatkozott be a közönség előtt. Ebből sejthető, hogy biztosra ment: nem egyszerűen olyan témát választott, amely még közel negyven esztendő után is képes foglalkoztatni a közvéleményt (a ’76-os botrányt a kormány rögtön elmismásolta, és csak évek múltán derült fény a pontos részletekre), hanem jól bevált műfaji öntőformát talált az ügy sikeres feldolgozásához. A szintén tévés közegben edződött Marietta von Hausswolff von Baumgarten forgatókönyvéből készült film a klasszikus összeesküvéses thrillereket (A Parallax-terv, A keselyű három napja) idézi, és azonnal beazonosítható figurákat mozgat: mindenekelőtt a leleplezésen dolgozó szívós zsarut és a politikai elit könnyen gyűlölhető képviselőit, a nézői azonosulást ugyanakkor a prostituálttá tett lányok figurái segítségével valósítja meg.

A Call Girl nyitásán érződik a forgatókönyvírói és rendezői rutin, a gondosan összesodort szálak feszült és pergős cselekményt eredményeznek, a feltehetően korhű jelmezek és díszletek pedig sokat tesznek hozzá az élményhez. Az alkotók ráadásul bölcs döntéssel nem egy teljesen arctalan hatalmat vázolnak fel a néző számára, hanem időről időre beiktatnak olyan jeleneteket, amelyekkel tájékoztatni tudnak egy-egy politikai célkitűzésről és törvénymódosításról. Ezek felhívják a figyelmet arra a liberalizmus jelszavával megvalósított törekvésre, amely egyrészt a nők egyenjogúságáról és a munkához való jogáról prédikál (például lehetővé teszi számukra, hogy pénzért befeküdjenek lógó hasú politikusok alá), másrészt megkönnyíti azok dolgát, akik fiatalkorúakkal folytatott közösülésre vágynak (egy új törvényjavaslat értelmében a 14 éven aluliakkal megvalósított szexuális tevékenységért legfeljebb két éves büntetés róható ki, a fogamzásgátlókat pedig ingyenesen elérhetővé teszik).

Bármennyire is erősítik azonban a szóban forgó jelenetek a film kritikus hangnemét, nehéz eltekinteni a középső harmadtól, ahol látványosan megroggyan a szerkezet. Az alkotók ugyanis valami oknál fogva egy 140 perces produkcióval dolgozták fel a botrányt, mintha azt gondolták volna, hogy egy feszes műfajfilmmel nem adhatják meg a témának kijáró tiszteletet, és nem ábrázolhatják az áldozatok kiszolgáltatottságát és az elkövetők képmutatását. A Call Girl ezzel együtt a Svédországon kívül élők számára is képes érdekfeszítően tálalni a belpolitikai ügyet, és a démonizált hatalom képzetét erősítő parabolaként is nézhető.

 

Call Girl (Call Girl) – svéd, 2012. Rendezte: Mikael Marcimain. Írta: Marietta von Baumgarten. Kép: Hoyte Van Hoytema. Zene: Mattias Bärjed. Szereplők: Sofia Karemyr (Iris), Pernilla August (Dagmar), Simon J. Berger (John), Josefin Asplund (Sonja), Anders Beckman (Roy). Gyártó: Garagefilm. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 23-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11662