KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Őrült boldogság

Vajda Judit

La pazza gioia – olasz, 2016. Rendezte: Paolo Virzì. Írta: Francesca Archibugi. Kép: Vladan Radovic. Zene: Carlo Virzì. Szereplők: Valeria Bruni Tedeschi (Beatrice), Micaela Ramazotti (Donatella), Valentina Carnelutti (Dr. Zappa). Gyártó: Lotus Productions / Manny Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 118 perc.

 

Paolo Virzì új filmje a napsütötte Toszkánában játszódik, de a régió ezúttal nem kedélyes gasztrofilm vagy romantikus komédia háttere. Virzì maga is a hely szülötte, több művét is helyezte már oda. Akárcsak a nők világa, amely szintén meghatározó kategória a rendezői életművön belül, legyen az alkotás érzékeny lélekrajz (Caterina a városba megy), vidáman induló, de sötétbe forduló szatíra (Előtted az élet) vagy családi melodráma (Toszkán szépség).

Az Őrült boldogsággal a női filmeken belül a rendező újabb alműfajt fedez fel: az „egy őrült naplója”-filmdrámákét. Két hősnőjét egy családias pszichiátrián kezelik: míg Beatrice régóta az otthon lakója, addig Donatella frissen kerül be. A furcsa páros közötti kölcsönhatás oda vezet, hogy megszöknek az intézetből, és ezzel szó szerint egy őrült road movie kezdődik.

Vannak olyan filmek, amelyeket kínszenvedés végignézni, de utolsó jelenetük annyira jól sikerült, hogy felülír minden korábbit. Ezek közé tartozik az Őrült boldogság is, azzal a különbséggel, hogy itt az utolsó két jelenet az, amit gyönyörűség nézni. Cselekménye legnagyobb részében a film végigrohan a Száll a kakukk fészkére, az Egy hatás alatt álló nő és a Thelma és Louise megidézésén, olyan hosszúságban, amelyből bőven lehetett volna vágni. Ezt az időt főként Beatrice monológjai töltik ki, aki mindenkit idegesít a környezetében – beleértve a nézőt is. A fináléra ráadásul kiderül, hogy valójában Donatella az, akinek katartikusan zárul a története, és érdemesebb lett volna korábban is inkább rá koncentráltuni. Így viszont nem egyértelmű a válasz a kérdésre, érdemes-e végigülni az Őrült boldogság első egy és háromnegyed óráját az utolsó, csodálatos tíz perce kedvéért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13045