KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ál-arc

Simó György

 

Végre egy igazi jutalomjáték. A szezon puffogós filmjei közül ezt a John Woo dolgozatot tartják sokan az idei nyár legjobbjának a Hollywood őshazájának számító Amerikában. Gyorsan hozzáteszem, én is. A filmes erőszak költészetének koronázatlan királyaként nyilvántartott Woo a Broken Arrow-ban már kipróbált John Travolta mellé ezúttal a Szikla óta szépen kigyúrt és érett nehézfiúvá cseperedett Nicholas Cage-et választotta, és hálás feladatot bízott rájuk. Versenyt játszhatnak egymással. A film szabályosnak tűnő terrorista történetnek indul: (Sean Archer) Travolta egy elit-kommandó és egy boldog család fejeként az életét teszi rá, hogy elfogja fia gyilkosát és emellett a világ legveszélyesebb gazemberének számító (Castor Troy) Cage-et. Ez egy milliárdos kárt okozó repülőtéri műveletben mindjárt a film elején sikerül is neki, ám mindez csak előjáték a film valódi témájához. Troy ugyanis ideggázbombát felejtett valahol a városban, és az egyetlen lehetséges mód, hogy megtalálják, ha a modern tudomány eszközeinek igénybevételével Archer arcot cserél a kómában fekvő Troy-jal, és így becsapva annak öcsikéjét kiszedi a bomba feltalálási helyét. A kóma persze véget ér, Troy feltámad, és egyből Archer arcában és családjában és pozíciójában találja magát, miközben a valódi, az igazi, a jó Archer a terrorista burájában és a börtönben reked. Woo elegáns nemtörődömséggel ugrik át a képtelen technikai részleteken, a fontos számára az arc- és identitáscsere. Az önmagában is működő alaphelyzet és Woo emblémának számító, balettszerűre koreografált lövöldözős jelenetei mellett a film Travolta és Cage lubickolásától igazán jó. Hol egymást játsszák-ünneplik, hol azt élvezik, hogy gond nélkül lehetnek durvák és finomak ugyanabban a szerepben, próbálgatják a személyiség határait és a kísérletezés árát. És velük együtt, kockázat nélkül ml is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1671