KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tökéletes katona

Barotányi Zoltán

Vajon túl lehet-e élni ép testtel és lélekkel egy igazi háborút? És ha igen, egyáltalán érdemes-e? Íme az intő példa: Roland Emmerich akció-reakció filmjének, a Tökéletes katonának hősei nem csupán a háborút, még saját halálukat is túlélik – de milyen áron!

Jégbe fagyasztva, génmanipulálva, tudattörölve élik egyébként jobbra-szebbre érdemes életüket, egy többé-kevésbé halhatatlan szuperkommandó tagjaiként, a félistenek harci képességével, no és azok tökéletes korlátoltságával megáldva-megverve. A mirelit alakulat kalandról kalandra tör előre, útját hullák szegélyezik. A sok névtelen harcos közül valósággal kimagaslik Dolph Lundgren és Jean-Claude van Damme, a kortárs filmművészet két élő klasszikusa, a kiváló és közismert karakterépítők, a lelki rezdülések cizellált megjelenítői, akik ezúttal is művészetük legjavát nyújtják. Sajnálatos módon a két harcostárs és természetes szövetséges holmi nevetséges okok miatt (a mi derék Dolfink kiirt egy falut) már filmünk elején egymás ellen fordul – mi több, szitává lövi egymást. A mélyhűtött ellenszenv előbb-utóbb a felszínre tör: halálos küzdelemben csap össze a latinos lendület (Zsanklód) és a teuton brutalitás (Dolfi), az ébredező erkölcsi érzék és a kivirágzott katonai drill.

A végeredmény nem lehet kétséges, a nembéliség (a gyengébbek kedvéért: Zsanklód) ismét „lealázza” a partikularitás izomagyú démonát. A személyiség (a hadseregben igencsak gyakori) szétesését csak a test széthullása tetőzheti be – alighanem ezt konstatálhatja szegény Dolfi, miközben élete utolsó momentumaként felaprítja a szecskavágó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/10 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=584