KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Öld meg a sogunt!

Ardai Zoltán

 

Nem a sogunnal, a tartományúrral, hanem annak sogenjével, első végrehajtó emberével kíván végezni az ifjú Takamaru, a kiirtott Momocsi-nemzetség utolsó élő sarja. Utána már úgyis ő telepedhet a soguni székbe, nincs, aki ezt meg tudná akadályozni. A nemes – és nemesi – bosszúvágy átragad a nézőre, akár akarja, akár nem; a filmrege primitív dramaturgiai feszültsége abból származik, hogy csak a legvégén meredhetünk a pokoli sogen vérére, ami ugyan szokatlan szemérmetlenséggel látszik művinek. De szokatlanul szemérmetlen maga az egész produkció is. Semmi előjáték, semmi meggyőzőnek szánt ellenpontozás a villogó szemek, vinnyogó-rikoltó átdöfött torkok, akrobatikus gyilkosságok, már mániákus hatású hereropogtatások tömény látványosságözönéhez. A meg-megszólaló narrátorhang, amint XVI. századi históriai körülményekről tudósít, átlátszóbb manőver, mint a jóindulatú mosoly egyik-másik filmalak részéről.

A meseszerűség és a rituális hangulatú, pantomimikus stilizáltság csupán leplezi, nem lényegíti magába, nem teszi mássá a hátterek mámorító giccsességét, sem az elhangzó szövegek brutális igénytelenségét (amit a magyar szinkron ripacs-hangsúlyai csak aláhúznak). Az időnkénti szónoklatok sótlan demagógiája csak baljós karikatúrája a karate-bölcsességnek. Ami pedig a rockos zenei aláfestést illeti (meg az olyan közeliket, amilyenek például egy ötdanos lányról készültek, aki reklámgörlös kedélyű „hűha”-fintorokat vág), itt ezek végképp egyfajta szemtelen rosszízlés filmes gesztusai.

Meg kell hagyni, eme ízlésnek van mire föl elvetnie gátlásait: Takamaru és csapata valóban uralja a saját testét, így aztán másokét is, a sogen pedig – az utolsó pillanatig úgy tetszik – őket is zsebreteszi, akkora a tudása ezen a téren. Egyes kaszkadőrmutatványok lenyűgözőek, áhítani is nehéz jobbakat. Kár viszont, hogy e mutatványokat egy jobb kalandfilmben elképzelni már sokkal kevésbé nehéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6863