KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Nix

Jancsó Miklós

Levél helyett Halász Péternek odaátra.

 

Először arra gondoltam, levelet írok neki, de se ő, se én nem hiszünk az odaátban. Így hát hiába címezném meg, nem fogja elolvasni.

Egy biztos, már én is ott tartok, összerándul a gyomrom, ha a halálra gondolok. Tizen-huszonéves korában az ember még nincs tisztában a saját halandóságával, „mindig más hal meg, mi meg sose” (Lovasi András). És egyszer csak megrándul a gyomor. A zsigerek árulkodnak, elárulják, amit az ész titkol!

Igen, mert az eszemmel tudom: a vég az bizony a nagy semmi. Bécsben a nix. Onnan tudom, hogy egyszer már voltam ott, ott a nixben. És az egészben az a basz, az a baj, hogy annyira semmi, de annyira, még lereagálni se tudod. Nem tudod tudomásul se venni, hogy nem vagy, mert semmi más, csak a nix.

Ne ingassátok a fejetek, tudom, hogy így van, mert egyszer már visszahoztak onnan.

És most mért mondom el? Mért is?

Valamikor réges-régen együtt ültünk, két, vagy tán három hónapja. Péter és én. Bor, meg komoly beszéd. És azt mondta, borzasztó dologra jött rá, mindenki meghal. Ordítani kéne, de minek. Így hát röhögjünk rajta. Röhögjünk az egészen. Élet és halál? Ugyan már! Röhögjünk. Vagy, ha nem, legalább mosolyogjunk. Hátha az irónia segít.

Segít, Péter, drága barátom?

 

2006. 03. 25.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8592