KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Svéd zsáner

Call Girl

Testkereskedelem

Roboz Gábor

Svédország egyik tavalyi sikerfilmje egy negyven évvel ezelőtti szexbotrányt politikai thrillerként tálal.

Míg a hetvenes évek amerikai filmjében számos példát találunk arra, hogy aktuális politikai ügyekre egyes alkotók viszonylag gyorsan reagáltak összeesküvéses thrillerek forgatásával, a vonatkozó munkákat idéző Call Girllel a svédek némi késéssel dolgozták fel saját hetvenes évekbeli botrányukat. A film arról az esetről mesél, amelyben egy stockholmi madám fiatal lányok és középkorú nők felhasználásával olyan call girl-hálózatot épített ki, ami hosszú időn át kiszolgálta miniszterek, köztisztviselők és a hatalom más képviselőinek igényeit. A svéd-norvég-finn-ír koprodukcióban készült mozi az 1976-os választás előtti időszak bemutatására koncentrál, ekkor került ugyanis sor a mások kizsákmányolásából karriert csináló asszonyság letartóztatására, és kis híján a felelősök lebuktatására is.

A televízió világából érkező Mikael Marcimain jó néhány (mini)sorozatot követően most először rendezett nagyjátékfilmet, és a tavalyi év egyik legnézettebb hazai produkciójával mutatkozott be a közönség előtt. Ebből sejthető, hogy biztosra ment: nem egyszerűen olyan témát választott, amely még közel negyven esztendő után is képes foglalkoztatni a közvéleményt (a ’76-os botrányt a kormány rögtön elmismásolta, és csak évek múltán derült fény a pontos részletekre), hanem jól bevált műfaji öntőformát talált az ügy sikeres feldolgozásához. A szintén tévés közegben edződött Marietta von Hausswolff von Baumgarten forgatókönyvéből készült film a klasszikus összeesküvéses thrillereket (A Parallax-terv, A keselyű három napja) idézi, és azonnal beazonosítható figurákat mozgat: mindenekelőtt a leleplezésen dolgozó szívós zsarut és a politikai elit könnyen gyűlölhető képviselőit, a nézői azonosulást ugyanakkor a prostituálttá tett lányok figurái segítségével valósítja meg.

A Call Girl nyitásán érződik a forgatókönyvírói és rendezői rutin, a gondosan összesodort szálak feszült és pergős cselekményt eredményeznek, a feltehetően korhű jelmezek és díszletek pedig sokat tesznek hozzá az élményhez. Az alkotók ráadásul bölcs döntéssel nem egy teljesen arctalan hatalmat vázolnak fel a néző számára, hanem időről időre beiktatnak olyan jeleneteket, amelyekkel tájékoztatni tudnak egy-egy politikai célkitűzésről és törvénymódosításról. Ezek felhívják a figyelmet arra a liberalizmus jelszavával megvalósított törekvésre, amely egyrészt a nők egyenjogúságáról és a munkához való jogáról prédikál (például lehetővé teszi számukra, hogy pénzért befeküdjenek lógó hasú politikusok alá), másrészt megkönnyíti azok dolgát, akik fiatalkorúakkal folytatott közösülésre vágynak (egy új törvényjavaslat értelmében a 14 éven aluliakkal megvalósított szexuális tevékenységért legfeljebb két éves büntetés róható ki, a fogamzásgátlókat pedig ingyenesen elérhetővé teszik).

Bármennyire is erősítik azonban a szóban forgó jelenetek a film kritikus hangnemét, nehéz eltekinteni a középső harmadtól, ahol látványosan megroggyan a szerkezet. Az alkotók ugyanis valami oknál fogva egy 140 perces produkcióval dolgozták fel a botrányt, mintha azt gondolták volna, hogy egy feszes műfajfilmmel nem adhatják meg a témának kijáró tiszteletet, és nem ábrázolhatják az áldozatok kiszolgáltatottságát és az elkövetők képmutatását. A Call Girl ezzel együtt a Svédországon kívül élők számára is képes érdekfeszítően tálalni a belpolitikai ügyet, és a démonizált hatalom képzetét erősítő parabolaként is nézhető.

 

Call Girl (Call Girl) – svéd, 2012. Rendezte: Mikael Marcimain. Írta: Marietta von Baumgarten. Kép: Hoyte Van Hoytema. Zene: Mattias Bärjed. Szereplők: Sofia Karemyr (Iris), Pernilla August (Dagmar), Simon J. Berger (John), Josefin Asplund (Sonja), Anders Beckman (Roy). Gyártó: Garagefilm. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 23-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11662