KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A rajongó

Harmat György

 

A „klipkorszak” sajátja, hogy felgyorsítja valamennyi mozgóképi műfaj ritmusát. A rajongó első órája például lélektani dráma: helyzet- és jellemanalízis. Megformálása viszont kezdettől fogva annak a kriminek, kalandfilmnek a jellemzőit hordozza, amivé majd a második órában válik. Dramaturgiailag az teszi lehetővé a rövid vágások alkalmazását, a szinte szünet nélküli „alázenélést”, a száguldó tempót, hogy az első félidő tulajdonképpen egyetlen nagy párhuzamos montázs.

Váltakozva fut (szó szerint!) két cselekményszál a (széles) vásznon. Bobby Rayburnt, a fekete baseballcsillagot méregdrágán vásárolja vissza egykori klubja, a San Francisco Giants. Rivális csapattársa megakadályozza abban, hogy hozni tudja sztárformáját. Gil, Bobby leghűségesebb rajongója szintén gödörben van.

Az elbocsátás küszöbén áll, kisfia láthatását is meg akarják vonni tőle. Gil eleinte szavakkal, később tettekkel bizonyítja Bobby iránti odaadását...

Az említett korstílus jeles képviselője, Tony Scott egyszerre rohantatja a két főhőst egymás irányába és a cselekményt az izgalmas-véres záró harmad felé. Egyfajta „pörgetett pointillizmussal” ábrázol lelki folyamatokat. A Gilt alakító Robert De Niro persze ebben is kiváló, pillanatképekben is teljes embert mutat, ám jó lenne végre művészibb produktum főszereplőjeként látni. Ott végre ismét tartama, önálló, nem csak a vágóasztalon létrehozott építkezése lehetne játékának.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1643