KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az ifjúság megnyugtat

A bűnös vadász

Palotai János

Csáki László és Bánóczki Tibor elsőfilmje tömény szürreál. Egy állomásfőnök, aki egész nap a váróteremben feredőzik, egy fővadász, aki papírmadarakra lövöldöz, egy hely, ahol a hülyeség nem akadály, hanem követelmény.

 

Az ifjúság megnyugtat nem trendi film. Nem szokványos film. S nem egy film; legalább kettő vagy három. Van benne rajzfilm, tárgy-animáció és egy vagy két natúrfilm: a bűnös vadászé, az állomásfőnöké, a csábító-fotósé. Mindez 72 percbe zsúfolva túl sok, nem bírja el a mű íve, az érthetőség rovására megy. Csáki és Bánóczki ugyanakkor belesűríti filmjébe egy teljes világ képét; a (késő) Kádár korszak vizuális „kultúráját”.

Többet mond e korról, a látszatokról, a „tapétázásról”, ahogy egy ház falán a Balaton „folytatódik”, mint a demonstrációs célzatú, leltározó retrók. Talált kép és nem kitalált, mint a nyitó jelenet a szoboravatással, sokat mond az elleplezésről, a semmi felértékeléséről, az álpatetizmusról, a személyi kultuszról, az önmagát túlélő paternalizmusról, ami legalább hetven éves – mint a film egyik főhőse, a fővadász. Őt feLugossy László a hazai avantgarde emblematikus alakja formálja meg, inkább Sztálin „atyuskára” hasonlít, mint a „szenvedélyes” vadász Kádárra, aki – védett? – értékeket pusztíthat, s aki a 70. születésnapjára festményt kapott (udvar)népétől.

A műmadarak lelövése a társadalmi konszenzus – napjainkban is tovább folytatódó – hazugságát, illetve a konszenzus hazugságát jelzi („mi tudjuk, hogy ti tudjátok, hogy mindez nem igaz”), miként a többi látványelem is: a fa intarziát utánzó műtapéta, a műanyag dínók, a porcelán Jézus, a Karaoke-slágeréneklés, a mű „diadalkapu” elefántagyarból. A címbetűk típusa, a számok rajzolata, a sivár kultúrterem (a születésnap helyszíne) tömény, az új dizájnban is tovább élő – szoc. reál. A szereplők – Kari Györgyi, Ruttkai Bori, Szirtes János – fiziognómiája, mentalitása hasonlóan túlzó, torz; mindenki bolond ebben a zárt, stilizált, infantilizált világban. Bánóczki és Csáki a szürrealizmus, szimbolizmus hagyományainak újra értelmezésére, felhasználására vállalkoznak. Akár a nagy elődök, ők is a képmutatást tartják legfőbb ellenfelüknek.

Bánóczky és Csáki korábbi filmjeinek eszközei, az archaikus sziklarajzokra emlékeztető vonalas formájú animációikban alkalmazott módszerek áthatják natúrfilmjüket. (Az egész film animálása több kreatív lehetőséget, de nagyobb költséget is jelentett volna.) A két minőség együttes alkalmazása, mellérendelése szüli a meghökkentő, bizarr képeket, szürreális jeleneteket, viszi a filmet az abszurd szatíra felé.

A két fiatal filmje modell értékű, ha nem is hibátlan kísérletnek tekinthető. Ami az animációba könnyedén belefér, az itt szétfeszíti a kereteket, megbontja a kép és a dialógus arányát. A képet már uralják, de a filmidőt még nem. Túl sokat akartak elmondani – nemcsak szóban, hanem képben is, ami az első filmesek gyermekbetegsége –, s amiből – képességeik garantáljak – ők is kigyógyulhatnak, fogjuk még a nevüket hallani. Bánóczkiról az animációs filmek Cannes-jában, Annecy-ben már hallottak; kézzel festett filmjét (Holtágban) vetítették a 2002-es fesztiválon. És ez inkább megnyugtat, mint az ifjúság(uk); mindketten 25 évesek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2048