KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az igazság órája

Hungler Tímea

 

Bármelyik pszichiáter hálás lehetne a sorsnak, ha a LaMarca család valamelyik tagját páciensei között tudhatná – Michael Caton-Jones rendező filmje központi figurájaként az apát (Robert De Niro) választotta, az ő szemszögéből szembesülhetünk a görög drámákat lepipáló Long Beach-i család sorstragédiájával: igaz a katarzis ez esetben elmarad. A fátum a dédpapa óta sújtja a famíliát, akit gyermekrablásért és gyermekgyilkosságért ítélték halálra – azóta minden fiú apa nélkül kénytelen felnőni a családban. A sort filmünk hőse, Robert De Niro kezdte, majd fia következett (James Franco), kinek felnevelése helyett hősünk a rendőri hivatást választotta, majd pedig jött a legifjabb LaMarca-sarj, De Niro unokája, aki apja kábítószer-függősége miatt maradt magára.

A film megtörtént eseményeket dolgoz fel – alapja az Esquire magazin hajdanában közölt megrázó erejű cikke egy család drámájáról. Ami azonban a realitásban igazi tragédia, a vásznon közhelyszerű, klisékből felépített melodrámává silányul. A kábítószeres fia gyilkossági ügye kapcsán a saját, és családja bűneivel szembesülni kénytelen De Niro az egyes szereplőkkel folytatott dialógusokból kikerekedő, gyorstalpaló pszichoterápia során érti meg, dolgozza fel, és orvosolja famíliája problémáit, megtörve a családi átkot; persze sok-sok könny, nagy fogadkozások és szélsőséges érzelmi kitörések kíséretében.

A film azonban nem elégszik meg ennyivel: társadalmi dráma szerepében tetszeleg – a néző a LaMarca-fiú ürügyén betekintést nyerhet a kábítószerfüggés poklaiba, a bandaháborúkba, sőt még Long Beach történelmével is megismerkedhet. A szappanoperákat megszégyenítő végkifejlet azonban minden kétséget eloszlat: itt bizony egy giccsbe hajló melodrámát láthattunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2215