KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hangkép

Az első mobil

Petri Lukács Ádám

Vegyük szemügyre még egyszer figyelmesen, nincs-e rádiótelefon a barlangrajzokon.

 

Nézzük meg jobban ezt a képet. Bosszantó ez, mint az örök visszatérés elmélete: nincs új a nap alatt. Beszélni ezzel a készülékkel is lehet, mint látjuk portábilis is. Megfelelő fizikai kondíció szükségeltetik csupán hozzá, de az amúgy is kell, ebben az egészségkultusszal terhelt újkori kultúrában. Kiválthatná a konditermet, a joggolást: vidd magaddal a telefonod és így mindent megtettél az egészségedért! Ráadásul, ha képes vagy legyőzni a légszomjat, még telefonálhatsz is vele. A képen látható, négy erős asszonyról nem tudom elképzelni, hogy standy-jüket azóta handy-re cserélték volna. Mert hát ezekkel a valódi rádiótelefonokkal csak a baj jön. Itt van mindjárt Hitchcock, aki sutba dobhatná a Gyilkosság telefonhívásra Grimm-mese hangulatú krimijét. Hitchcock egyébiránt a Gyilkosság telefonhívásra kapcsán (amit ő „jelentéktelen alkotásnak” minősített) Truffaut-nak felvázolja egy telefon-film históriáját: „Én például olyan filmet is nagyon szívesen megcsinálnék, amelynek egy telefonfülkében játszódnék a cselekménye. Képzeljen csak el egy szerelmespárt a telefonfülkében. Ahogyan fogják egymás kezét, ahogyan találkozik a szájuk, és ahogyan nekidőlnek a készüléknek, elmozdul a helyéről a kagyló. Mármost a központban ülő telefonos kisasszony, habár a szerelmespár nem tud róla, hallja a meghitt szavakat. A cselekmény már el is indult. A néző, aki előtt ezek a képek peregnek, úgy szemléli mindezt, mintha egy regény első fejezetét olvasná vagy egy színdarab kezdetét látná. Vagyis egy közönséges telefonfülkében játszódó jelenet is annyi szabadságot ad a rendezőnek, mint a hófehér papírlap a regényírónak.”

Milyen kár, hogy a felvillantás állapotában maradt meg az ötlet, ennél csak az a szomorúbb, hogy a maroktelefonokban nem lehet csókolózni; igaz viszont, és ez hatalmas dolog, hogy bárhol vagyunk, szerelmes szavakat suttoghatunk segítségével a kedvesnek, és bármikor, bárhonnan randit is meg lehet beszélni rajta.

De azért a rádiótelefonok is elég jó kellékei a krimiknek, Richard Rows torontói krimigyáros legutóbbi B-moviejában a Sun my Sunban az egyetlen valóban jól megcsinált jelenet a maroktelefonhoz kötődik. Miután a gyilkost a rendőrök hason lövik, a bűnöző kedvese szép példát mutat az újrafelhasználhatóság széleskörűségéből: szétszedi a rádiótelefonját, annak antennájával kipiszkálja a sebből a golyót, a telefon belsejében található matricákkal leragasztja a sebet, a nyomógombokból érlefogót eszkábál, a telefonkártya pedig a bőrt kiváltó plasztikai elemként hasznosul.

Láttam a minap Vágvölgyi B. András kitűnő, A nagy testvér árnyékában című hongkongi dokumentumfilmjében egy ősi harcművészetet a vásznon megjelenítő pasit, amikor éppen nem verekedett, mindig ott szorongatta a kezében a handyt. Úgy tűnik mégsem lehet mindent telefonon megbeszélni, különben miért is vernék pépesre egymást?

A „mi lett volna, ha lett volna?” kérdéssel a rádiótelefon esetében kétségtelenül át lehetne írni a dráma és filmtörténetet. Hogy tovább ne merészkedjünk, Romeonak sem kellett volna létra. Ennél érdekfeszítőbb azonban, hogy miképpen épül be a valós élet ma már mindennapi kelléke a filmekbe. Estelmann például éppen megfilmesíti Kästner Három ember a hóban című remekét. A hősöknek lesz maroktelefonjuk, ami nyilvánvalóan teljesen átstrukturálja a dramaturgiát.

A szó az emberiség leghatásosabb kábítószere, mondotta Kipling (aki még nem látott videoklipet), és az, hogy most már mindenünnen mindenhová terjedhet, a mozi lehetőségeiből legalább annyit elvesz, mint amennyit hozzáad.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3908