KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Jeanne d’Arc

Bikácsy Gergely

 

Arcok uralják ezt a filmet: belső fényt vagy belső sötétet sugárzó arcok. Párbeszéd folyik itt a Jó és Gonosz között, vakítóan fehér falak előtt, s ez a csupasz háttér kérlelhetetlenül erősíti fel a hazugság és a rosszindulat minden gesztusát. A dán Carl Theodor Dreyer filmje valószínűleg mindmáig a legszebb, legtökéletesebb francia film. A kegyetlen, a haragos szépség filmje: nem kér könnyes ámulatot vagy ájtatos „együttérzést”. Mivel nagyrészt a híres rouen-i per eredeti jegyzőkönyvére támaszkodott, sok benne a felirat. A legtöbbet „beszélő” némafilm talán, s a közelképekkel zenei ritmusban feleselő, irodalmi igényű szövegek maguk is értékesek. A nézőben azonban Maria Falconetti Jeanne d’Arc-arca marad meg. Rövidre nyírt hajjal, kerek, tágranyílt szemmel néz bíráira. Szeméből ömlenek a könnyek, de hamar rádöbbenünk, hogy az igazság és hazugság harcában nem kell drukkernek lennünk. Mint ahogy a bírák gusztustalanul rút pofája is inkább hidegen eltávolít, mintsem gyűlöletet ébresztene. Pilinszky János-szellemű remekmű ez. Jeanne d’Arc-nak már a léte is kihívás a hordába verődő rútság számára.

„Dreyer stílusa a Jeanne d’Arc-ban a tanúságtétel stílusa. A hősök lelke feltárul előttünk, szinte azt mondhatnék, hogy a lélek dokumentumfilmje pereg előttünk” – írja Gregor és Patalas filmtörténete. E rendkívüli etikai mélységet elérő film mintegy összefoglalása is a némafilm formanyelvének. A mozgókép művészete 1927-re, itt és ekkor olyan gazdagság birtokában volt, melyet a hangosfilm azóta is, több, mint ötven éve, dadogva keres csupán. Ijesztő kérdés, hogy a hamispénzhez szokott mai néző, aki e gazdagságnak soha nem volt birtokában, egyáltalán, képes-e meglátni ilyen hatalmas kincset...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6633