KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Monográfia Mészáros Mártáról

Nőnem est ómen

Varga Balázs

Ha az elmúlt évtizedek magyar filmművészetében keresünk a „senki sem lehet próféta a maga hazájában” kulturális közhelyét illusztráló életművet, Mészáros Márta neve valószínűleg az elsőként említettek között lesz. Filmjei fogadtatására még a kimért utálkozás és a nőközpontú lelkesedés szélsőségeit félretéve is jellemző, hogy azok külhoni (főleg kritikai) visszhangja egyértelműbb és pozitívabb volt, mint a hazai. „A nő, akit imádunk nem szeretni.” Az effajta vélekedések persze könnyen támadhatók, hiszen valóban értelmetlen kísérlet lenne a külföldi fesztiváldíjak sokasága, illetve az itthoni Kossuth- és Balázs Béla-díj között egyensúlyozni vagy éppen hierarchiát felállítani. Távol az esztétikai ítélkezéstől, ritkaságában jellegzetes mégis a példa: a rendező női sorsokat, autonómia- és identitás-küzdelmeket bemutató filmjeit – nem is annyira „egzotikus” voltuk vagy politikai pikantériájuk miatt – könnyebben adoptálta a nyugati kritika, mint a magyar.

A széttartó vélekedéseket nézve érthetőnek, már-már szükségszerűnek tarthatjuk, hogy nem idehaza, hanem az Egyesült Államokban, az Indiana University Press kiadásában jelent meg egy kötet, Catherine Portuges monográfiája Mészáros Mártáról. A massachusettsi egyetemen összehasonlító irodalomtudományt és filmet tanító szerző korábban francia írónők és rendezőnők önéletrajzaival, filmjeivel foglalkozott, az önéletrajzi elemek és a fikció, a nők megjelenítésének kérdéseit vizsgálva. Mostani munkájában is ezek a témák adják a vezérfonalat. Mészáros Márta filmjeit dokumentum, fikció és önéletírás folyamatos egymásba játszásaként, egyszerre történelmi dokumentumként és egyfajta ön-analízisként elemzi. Szerencsésnek mondható találkozás: az elemző érdeklődése és az életmű monotematikus elszántsága kiegészítik egymást.

Portuges a kettős marginalitást (kelet-európai és nő) tartja meghatározónak. Értelmezni próbálja a filmek visszás magyarországi fogadtatását. Mészárost folyamatosan félreértették és elutasították mint realistát illetve feministát, marginalizálták mint dokumentaristát vagy teljesen elhallgatták – írja. Távolságot tart eközben a hetvenes-nyolcvanas évek nyugati feminista kritikájától, amely „női filmekként” kategorizálta e darabokat. Véleménye szerint amíg Magyarországon a férfi-női kapcsolatok szemszögéből vizsgálták e műveket, addig a nyugatiak a női kondíciót, helyzetleírást keresték bennük. Kétfrontos harcában erősen támaszkodik a rendezőnő véleményére, aki interjúiban sokszor elhatárolta magát filmjei feminista címkézésétől. (A szerző Mészáros Mártával készült beszélgetéseiből egy csokorra valót megtalálhatunk a kötet mellékletében.) Azonban a nőnem mégiscsak ómen: a könyv nagy része a női szerepek vizsgálatára, e másfajta érzékenység (nevezzük bárhogy, csak ne feministának) elemzésére épül.

A monográfia időrendi sorban idézi fel az életút állomásait. Az önéletírás mellett bevezetett másik kulcsfogalommal a filmeket mint retrospektív narratívakat határozza meg. („Mi vagyok”, a „mi voltam” perspektívájából nézve.) E történetek legfontosabb kapcsolatait pedig a személyes tapasztalat, a politikai ideológia és a nemzeti identitás adják. Az életrajz ismertetése és a filmelemzés ezáltal gyakran összekeveredik. Néha az élettörténet magyarázza a filmek témaválasztását vagy cselekményvezetését, máskor a Napló-trilógia egyes elemeinek értelmezése áll a biográfiai kitérők helyett.

A női szerepek elemzése során Portuges a freudi, posztfreudi hagyományt hívja segítségül. (Pro-oidipuszi szituációk elemzése, anyátlan gyermekek és gyerektelen anyák sorsrajza.) A gyász és a melankólia jegyében ugyanezt az érvrendszert használja a sztálinizmus utáni Kelet-Európa társadalomtörténeti-politikai hátterének felvázolásához. A „szervezett felejtés” elutasításán és az elfojtás utáni gyász motívumán keresztül a filmekben a közösség sorsa és a rendezőnő személyes tapasztalatai találkoznak.

Az elemzések középpontjában az életmű tematikus koncepcióján belüli hangsúlyeltolódások és változások rögzítése áll. Ezek szerint a korai játékfilmek fő témái a személyiség felfedezése, az autonómia kivívása s az egzisztenciális krízisek voltak. Nők és férfiak közötti félreértések és diszharmóniák történetei, hátterükben az 1968 utáni Magyarország politikai és gazdasági állapotrajzával. Portuges szerint a hetvenes évek végi külföldi koprodukciók a Magyarországról való elmozdulással új nézőpontot nyújtottak. A Napló-filmek többek között ezt a tapasztalatot felhasználva tudták összekapcsolni a cselekmény közvetlenebb elhelyezését a magyar történelemben, a személyes háttér, az életút perspektívájával.

A nyolcvanas évek Napló-trilógiája elemzésében azonban továbbra is az életrajzot és a női-férfi, szülő-gyermek kapcsolatokat előtérbe helyező megközelítés uralkodik, míg a történelmi háttér felidézése kevésbé sikeres. A trilógia, zárófilmjével, egyben legdirektebben politikus, ’56-ban játszódó darabjával (Napló apámnak, anyámnak) foglalkozó alfejezet így inkább nyújt kommentált tartalomleírást, mint elemzést. A politikai és kulturális háttéradatok és adalékok feltárásának lelkiismeretes kísérlete ellenére a könyvnek ez a része a korábbi elemzéseknél erőtlenebb marad.

Catherine Portuges nem feltétlenül historiográfiai igazságtételnek szánta kötetét. Nincs szándékában végleges és fellebbezhetetlen válaszokat adni az életmű (művekbe sűrített élettapasztalat – élettényekké összeálló művek) kérdéseire. Kurrens elemzési technikával világítja át Mészáros Márta pályáját, annak jellegzetes és sajátos pontjait fölmutatva mutatja be a (ki)vetített emlékek filmjét, történetét.

 

CATHERINE PORTUGES: SCREEN MEMORIES. THE HUNGARIAN CINEMA OF MÁRTA MÉSZÁROS. INDIANA UNIVERSITY PRESS, 1993.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1048