KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rossz társaság

Kiss Lilla

 

Szeptember 11. óta nemcsak ellenségképe, hanem ellensége is van Amerikának: New Yorkból, a díszlet-városból célpont lett. Joel Schumacher rémálma szerint, ha egy jól felkészült csapat és egy „idegenlégiós” meg nem akadályozza, „a” várost atombomba dönti romba. A globális fenyegetettség folyamatosan érezhető a valóságban és a filmben egyaránt, de a rendező nem engedi, hogy a káosz megbontsa a jól bevált hagyományokat, miszerint a jó képes legyőzni a gonoszt, a katasztrófa pedig megállítható 12 másodperccel a vég előtt.

Jake, a fekete sakkvirtuóz röpke Pygmalion történet során átalakul saját ikertestvérévé, és máris kész Amerika megmentésére. A történet csavarosan indul, hiszen meg kell magyarázni, hogyan is juthat el valaki a CIA legféltettebb titkának közelébe. A Prágából induló cselekmény – ahogy a tavalyi tragédia óta a képzelet – pusztán kullog a valóság után, ám nem mindegy, miként. A Rossz társaság az akciófilm műfajához híven nem fukarkodik az eseménydús jelenetekkel és a csúcstechnológia káprázatos teljesítményeivel. A kezdeti lendület azonban megtörik, az alkotói invenció iparos munkába megy át, a film második felében már csak ismétli önmagát. A főhős dilemmája szintén ismerős: mi a fontosabb, a magánszféra vagy a város közössége. A rendező szerint a kettő szétválaszthatatlan: a történelem többé nem ereszti el az embert. A film nem eredeti, inkább életszerű próbál lenni. Hollywood egyelőre elbúcsúzott a kifogástalan küllemű, szabályosra gyúrt hősöktől. Anthony Hopkins fáradt, kissé köpcös CIA tisztként, Chris Rock pedig rappes izgágaságában annyira mindennapi figurák, hogy akár a szomszédjaink is lehetnének. A film iróniájával és humorával nemcsak a veszélyérzetet zabolázza meg, hanem folyamatosan reflektál a nagy álomra, Amerikára – ami többé már nem az ígéretek földje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2689