KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ász

Gáti Péter

Jó néhány évvel ezelőtt – dalénekesi pályafutása csúcsán – a behízelgő hangú slágergyárost, Adriano Celentanót felfedezték maguknak a „fehér telefonos” olasz filmvígjátékok ötletemberei. Zenés és dallamok nélküli kivitelben bárgyú történetek garmadája született ezután Celentano komikusi tehetségére alapozva. Az énekesben kétségtelenül felfedezhető színészi kvalitások közül ezek a filmek azonban kizárólag azt a képességét kamatoztatták, hogy sajátos mimikájával és gesztusaival érzékletesen képes megeleveníteni a harsány derűt sugárzó, vitális olasz kisembert.

A nem túl eredeti történet komikumát az a váratlan ötlet szolgáltatja, hogy Celentano alakította hőse egyik pillanatról a másikra láthatatlanná válik. A póker iránti szenvedélye miatt az Ász gúnynévre hallgató figura ugyanis még újsütetű férjként sem tud ellenállni az ördög bibliájának. Gyönyörű feleségét rögtön a nászéjszakán magára hagyva, vad pókercsatában egy rakás pénzt nyer. Már majdnem haza is ér a hitvesét minden bizonnyal megvigasztaló jó hírrel, amikor bérgyilkos végez vele. Mások számára láthatatlan szellemként tér meg vágyakozó arájához, szellemesnek szánt, de módfelett erőltetett humorú bonyodalmak lavináját indítva el ezzel. A rövid időre földre szállt vígjátéki Orpheusz itt-tartózkodásának egyetlen célja az, hogy az asszonykának segítsen új társat találni. Castellano és Pipolo szellemekkel szellemeskedő poénjai épp oly „láthatatlanok” a néző számára, mint jobblétre szenderült Ászunk porhüvelye a halandóknak ebben a kínosan együgyű mesében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5166