KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fiúk, ki jön az ágyamba?

Asbóth Emil

A gyönyörűséges, mandulaszemű, férfiszív-tipró Ornella Muti ebben a nagyon középműfajú, nagyon olasz, kicsit vígjátékban több, de legalább is két szívet tipor egyszerre. Tipor? Valódi, vagy méginkább tettetett ártatlansággal tapicskol a hímbánatban. A tiszteletre méltó polgári családba benősült férjek, a nemzetközi utazási iroda selyem nyakkendős főnökei beleszédülnek a lelkibeteg húgával együtt, nyüzsgő társas magányban élő hobólány női bűvkörébe. Először is leveszik a selyem nyakkendőt. Azután az öltönyt. Azután mást is, de mindhiába. A sugárzó női délibáb elérhetetlen. Mindketten azt hiszik, másikuk már boldog révbe ért, de pénz, ingyenlakás, ajándék nem tépázza meg a megvesztegethetetlen erényt. A hölgy egyébként velőtborzoló csáblihegést szinkronizál filmek alá.

Carlo Verdone színészrendező itt is maga játssza az egyik főszerepet bumfordi, nyájas igyekezettel, mint amilyen bumfordi, nyájas társadalomkritikával bökdösi a polgári képmutatás masszív bankszámlával fogva tartott, elgyávult papucshőseit. „Egy nőnek vagy díványa van, vagy erénye” – mondta a francia bölcselő. Ha díványa is van, meg erénye is, nem viszi sokra a kis gyűjtögető.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=541