KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hajlakk

Lajta Gábor

 

A filmvásznon édes zöldek, émelyítő rózsaszínek és falánk sárgák – a new wave színvilága a hatvanas évek elejére kopí-rozva –, merev frontális beállítások, zökkenő képvágások; a hangfalakban mono slágerek kopogása (nem a Dirty Dancing disco-zenével cukrozott mambója). És orrunkban töménytelen hajlakk kábító szaga.

Furcsa karriertörténet a Hairspray: afféle anti-Flashdance, anti-Tánckar. Nem erotikus jazz-balerinák törnek be az 1962-es baltimorei tévé-show világába, hanem a kicsúfoltak és a kitagadottak – egy kövér lány, néger barátaival. A rendező láthatóan az ő pártjukon áll, a különbözőkén, de cinikusan röhög is az egész társaságon és saját magán, a kívülálló filmes pózain. Humora útszéli és finomkodó egyszerre.

John Waters, az egykori kispénzű underground rendező, transzvesztiták kedvelője, erőszakos és szándékosan ízléstelen filmek alkotója, ezúttal visszafogta magát. Egy kis öklendezéstől eltekintve, unatkozóan szolid. A Hajlakkot nem vetítenék szado-mazochista filmfesztiválokon, mint a Desperate Livingzt, és rendezőjét nem is tartóztatnák le illetlen felvételek miatt, mint első filmjének forgatásán. Kárpótlásul láthatjuk (több elaggott pop- és rocksztár mellett) Divine-t, az óriás nőimitátor színész-énekest (a You Think You re Man például nagy slágere volt).

S hogy végül is milyen film a Hajlakk, e tánciskolái performance? Zavarbaejtő, akár egy transzvesztita.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5474