KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mennyire szerettük egymást

Schéry András

De jó is lett volna, ha Ettore Scolának a nálunk mostanában bemutatott három filmjét abban a sorrendben láthatjuk, ahogyan elkészültek: Mennyire szerettük egymást! (1974). Csúfak és gonoszak (1976), Egy különleges nap (1977). Mivel ugyanis a bemutatás sorrendje épp fordított, a gyanútlan magyar néző Scola mind jelentékenyebb filmcsináló tehetségének kibontakozása helyett visszafejlődést konstatálhat.

Pedig a Mennyire szerettük egymást! is jobb film, mint amilyennek elsőre látszik; csakhogy ez az egyszeri nézőnek gyönge vigasz. A baja talán az, hogy Scola nagyon is nekidurálta magát. Az olasz komédiát moralizálóra komolyítva akarja áttekinteni azt a három évtizedet (1944–74), amelyben egyrészt ez a műfaj virágkorát élte, ám ugyanakkor zajlott egy, a mozibelinél többnyire keserűbb komédia is, melyben a három főszereplő mind elveszített valamit: Gianni, az ügyvéd a tisztességét; Nicola, a filmbolond örök bölcsész az érvényesülés reményét; Antonio, a kórházi betegszállító – ha nehezen is – az illúzióit: más vesztenivalója sosem volt. No és ami a fő, odalett hármuk barátsága is. (A két nagy hisztrió, Gassman és Manfredi sajnos egymás manirkészletét állandóan felüllicitálva „teszi magát” a „szegény gazdag” illetve a „gazdag szegény” figurájában.)

Scola viszonylag simán megoldotta politika és magánélet összekapcsolásának mindig rázós műveletét; hozzájárult ehhez az az ötlet, hogy segítségül hívta harminc év olasz filmtörténetét. De Sicától Felliniig és Antonioniig.

Az olasz komédia látószöge azonban kicsi a körképhez: társadalomképe mindig egyes életformákat – ha mégoly találóan is – elkapó zsánerkép vagy karikatúra, sohasem freskó. És Scola izig-vérig komédiás alkatának sajnos megvan az a fogyatékossága is: mindent a poénra játszik ki. Végül aztán nem marad más konklúzió, mint egy pestiesen ismerős „ez van”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7945