Krónika

Marcorelles

Kézdi-Kovács Zsolt

Nekünk mindnyájunknak Lajos bácsi volt, ki tudja, ki ragasztotta Louis Marcorellesre ezt a magyar keresztnevet, valamikor a kezdetekkor. 1956 nyarán egy fiatal francia kritikus elvetődik egy „kommunista” országba és találkozik a magyar film első, forradalmi pezsgésével. Cikkét a Sight and Soundba már a forradalom után írja meg, a forradalom és annak leverése okozta mély megrendüléssel. Ez a fiatalkori megrendülés hűséges barátunkká teszi, és akkor is kitart mellettünk, amikor nem vagyunk divatban, akkor is ír rólunk, amikor haragszik, akkor is elzarándokol a Szemlére, amikor mások már lemondtak róla.

A Cahiers du Cinéma és a Le Monde nagyhatalmú kritikusaként egész filmes generációkat fedez fel, áramlatok „atyjaként” rendezők tucatjait menedzseli. Perrault és Rouch, Eustache és Leacock, Szabó és Elek – a direkt dokumentumfilmezés, a Cinéma Direct, a Cinéma du Réel, a quebec-i iskola, az indiai film, a független amerikaiak felfedezése nem kis részben neki köszönhető. A cannes-i Kritikusok Hetén ismeretlen filmesek százait mutatta be. Dicsérte őket, harcolt értük később is. Akit egyszer megszeretett, ahhoz hűséges volt, néha a kellemetlenségig hűséges és ragaszkodó, a Le Monde -nál már utálták, hogy újra csak kimondhatatlan nevű, unalmas filmeseket propagál, de ő rendületlenül járta a világot és írta a cikkeket róluk. Rólunk.

Mi a legtöbb, amit egy kritikus adhat azoknak, akiket bírál? A szeretet. Marcorelles szíve teli volt szeretettel a film iránt. A szíve állt meg, Cannesba menet, a fesztivál előtti napon.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 02. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4393

Cikk értékelése:

szavazat: 1226 átlag: 5.46