KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szövetség

Varró Attila

 

Mióta a Pokolból Hasfelmetsző-filmjével Hollywood felfedezte magának a brit képregény-géniusz Alan Moore munkásságát, letűnt és leendő kultrendezők állnak hosszú tömött sorokban a comics legnagyobb dekunstruktivistájának minden elhullajtott lapjáért. Wachowskiék készülnek a V for Vendettára, Gilliam nem éri be a Watchmennél kevesebbel, Stephen Norrington (aki a Blade-del nemcsak a Mátrix, de a képregény-akciófilm alapjait is lerakta) pedig már el is készült a legfrissebb Moore-munkák egyike, a League of Extraordinary Gentlemen adaptációjával. Az előző századforduló alternatív világában játszódó eredeti mű egyetlen pofonegyszerű, ám roppant termékeny ötletre épül: hozzuk össze a klasszikus kalandirodalmi hősöket és formáljuk meg belőle a fin-du-siècle Igazság Ligáját – majd ajándékozzuk meg őket egy státuszuknak kijáró világmegmentő feladattal.

Allan Quartermain, Nemo kapitány, a Drakula Mina Harkerje, Dr. Jekyll és a Láthatalan Ember (ezúttal Skinner néven) egyenként is legalább tucatnyi filmváltozat főszereplői voltak az elmúlt hetven évben, már ezért is nehéz elkerülni közös meséjükkel a mókásan önreflektív műfajdarabok divatját – hogy Norringtonnak ez majdnem sikerült, az csupán annak köszönhető, hogy láthatóan fogalma sincs, kik ezek a figurák (sőt ami még rosszabb, nem is érdeklik). Míg Moore koherens fikciós univerzumot épít a klasszikus ponyvák anyagából, a Szövetség készítői épp azt tették hőseikkel, amit a filmbeli gonoszok: aljasul kihasználták őket, hogy elorzott szuperképességüket iparilag sokszorosítva profittá tegyék. A közepesen meggyőző steampunk látványvilág, az erőtlen színészi jelenlét (Wilson vámpírhölgye kivételével) és a hanyagul vágott akcióbetétek önmagukban csupán a feledhető-kategóriáig süllyesztik az alapanyagot – a sztori elképesztően ostoba és önmagukhoz képest is következetlen elemei azonban akkora ballasztot jelentenek, hogy a végeredményt még a Nautilus hajtóművei és Hyde (ejtsd: Hulk) izomereje sem képes megmenteni a fércművek roncstemetőjétől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2188